Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emlékművet avattak Debrecenben

A debreceni egyetemi templom előtti téren csütörtökön felavatták a város 1956-os emlékművét. A fehér márványból készült rózsa Melocco Miklós Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Görömbei András Kossuth-díjas akadémikus Illyés Gyula híres versére utalva kijelentette, hogy zsarnokságban nem lehet élni, zsarnokságban nem létezik a nemzet.


Dátum: 2003-10-23 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:48.277079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"1956. október 23-án e zsarnokság ellen lázadt fel, szabadságvágyát nyilatkoztatta ki a magyar nép" - mondta. Hozzátette: ekkor olyan egységes volt a magyar nép, hogy napok alatt létrehozta a korszerű Európa minden sajátosságát, az önkormányzatot, a demokráciát és a többpártrendszert. Az irodalomtörténész szerint 1956. október 23-a a forradalmak világtörténetében is jelentős esemény, mert nem egy kizsákmányolt osztály, hanem egy egész nemzet lázadt fel méltóságáért. Ismét "nagy lett a magyar" - utalt Petőfi Sándor versére, majd hozzátette: ismét ember lett a magyar 1956. október 23-án. Debrecen 1956-os emlékművét Kósa Lajos, a város polgármestere és Imre László, a Debreceni Egyetem rektora leplezte le. Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett arra, hogy 1956-ban ismét bebizonyosodott Zrínyi Miklós igazsága: ha idegen hozza a szabadságot, el is viszi azt. "Egy népet saját akarata ellen nem lehet boldoggá tenni" - fűzte hozzá. A református püspök párhuzamot vont a forradalom és a nyíló rózsa között, mondván: ha valami bele tud kapaszkodni az éltető közegbe, az szárba szökken, virágot hoz. "Így váljon gyönyörűséges jelképpé ez az emlékmű is" - mondta Bölcskei Gusztáv.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek