Díjat kapott az ENSZ
Az Európai Parlament Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak és a világszervezet alkalmazottainak ítélte oda a 2003. évi Szaharov-díjat - jelentették be csütörtökön Strasbourgban és Brüsszelben.
Dátum: 2003-10-23 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16324
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:49.464371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadsága melletti kiállást elismerő díjjal a parlament Sergio Vieira de Mello brazil diplomata, az ENSZ iraki különmegbízottja, valamint a világszervezet sok más olyan tisztségviselője emlékének kívánt adózni, akik hivatali feladataik ellátása közben vesztették életüket. Vieira de Mello 21 más személlyel együtt az ENSZ bagdadi központja ellen augusztus 19-én végrehajtott robbantásos merénylet áldozata lett. Az EP képviselői e támadás és Irakban végrehajtott más hasonló terrorcselekmények után határozták el, hogy e díjjal juttatják kifejezésre tiszteletüket az ENSZ gyakran nehéz feltételek között dolgozó és életüket is kockáztató alkalmazottai iránt. Az EP-frakciók elnökeinek konferenciája hivatalosan csütörtökön hozta meg az erről szóló döntést. Kofi Annan a tervek szerint jövő év január 29-én, az EP brüsszeli plenáris ülésén veszi át a díjat. Az emberi jogi aktivistaként is világszerte elismertté vált neves szovjet atomfizikus, a néhai Andrej Szaharov emlékére alapított díjat 1988 óta évente osztják ki. Olyan személyek, illetve szervezetek tevékenységét ismerik el vele, akik, illetve amelyek az elnyomással és az igazságtalansággal szembeszállva döntő mértékben járultak hozzá az emberi és az alapvető demokratikus jogokért vívott harchoz.
MTI - fidesz.hu