Vissza a jövőbe!
A 2004. évi költségvetési törvényjavaslat "az új nemzedék ellen kibontakozó szocialista támadás számokba rejtett hadüzenete". E támadás ellen kíván védelmet nyújtani a Fidelitas Vissza a jövőbe! címet viselő költségvetési módosító csomagja, amelyet Gyürk András és Szijjártó Péter ismertetett az ifjúsági szervezet sajtótájékoztatóján pénteken.
Dátum: 2003-10-24 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:51.787280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyürk András, a Fidelitas elnöke elmondta: a javaslat két alapvetően fontos, a tanulás és az otthonteremtés területét célozza meg. - Ezek azok a területek, amelyek szerintünk és minden felmérés szerint is, a legfontosabbak a fiatalok számára - jegyezte meg.
A fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a Fidelitas által benyújtani kívánt csomag "mindenekelőtt és elsősorban a szocialista ígéretek betartását célozza". Mint jelezte, ez azt is jelenti, hogy számítanak a szocialista képviselők támogatására, mindenekelőtt a fiatal képviselőkére, akiket levélben fognak megkérni arra, hogy a módosító javaslatokat szavazataikkal támogassák.
Gyürk András a javaslatcsomag elemeit ismertetve kitért rá: indítványozni fogják, hogy a fiatalok szabadidős tevékenységét előmozdító GYIA költségvetési támogatását az Országgyűlés a tavalyi 530 millióról 560 millióra növelje. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett rá: a kormány elképzelései szerint ez az összeg jövőre mindössze 210 millió forint lenne.
A Fidelitas módosítócsomagja Gyürk András elmondása szerint négyezer új kollégiumi férőhely létesítésére vonatkozó javaslatot is tartalmaz. Ezt indokolva arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Medgyessy Péter azt ígérte, hogy kormánya tízezer kollégiumi férőhelyet létesít ebben a ciklusban, ez idáig még egyetlen kollégiumi férőhely sem jött létre.
A Fidelitas azt is fontosnak tartja, hogy e célra kizárólag állami forrásokat használjanak fel. A piaci szempontok érvényesítése ugyanis véleménye szerint azt eredményezheti, hogy egy kollégiumi szálláshelyhez az albérleti díjhoz közeli, 25-40 ezer forint közötti áron juthatnának hozzá a diákok.
Gyürk András szólt a javaslat utazási díjakra vonatkozó részéről is. Nehezményezte, hogy "mára már ködbe veszett azon miniszterelnöki ígéret, hogy a diákok számára ingyenessé válik az utazás a lakhely és az iskola között".
- Nem elég, ha nem csökkentik a kedvezményeket, be kell tartani azt, amit a miniszterelnök ígért, ingyenessé kell tenni az utazást az iskola és az otthon között - fejtette ki.
Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, hogy azok a változások, amelyeket a kormány az adójóváírás rendszerének szigorításával és a hitelfelvételi lehetőségek nehezítésével az otthonteremtési programon eszközölt, mintegy kétszázezer család helyzetére vannak negatív hatással.
A Fidelitas, azért hogy a kormány által elvett pénzekből valamit visszaadjanak a fiataloknak, azt javasolja, hogy a költségvetés Pénzügyminisztériummal kapcsolatos fejezetében helyet kapjon a fiatalok első lakáshoz jutásának támogatása is.
Szijjártó Péter a költségvetés jelenlegi tervezete nyomán nem látja teljesülni azt a miniszterelnök által tett és később Gyurcsány Ferenc sportminiszter által megerősített ígértet sem, miszerint a fiatalok ingyenesen szerezhetik meg jogosítványukat. - A Fidelitas módosító csomagja ezért ennek megvalósítását is szorgalmazza - jelentette ki.
A diákhitel-konstrukció kedvezőtlenebbé tétele okozta problémákat nem lehet csak a költségvetésen keresztül orvosolni - mondta. Hozzátette: a legkedvezőbb módozat kidolgozásán jelenleg szakértők fáradoznak.
A képviselő az indítványok pénzügyi fedezetét a gázáremelés állami kompenzációjára biztosított 34 milliárd forintból látja megteremthetőnek. Mint rámutatott: ennek eredeti célra történő felhasználása "nem tűnik reálisnak", hiszen a kormány szerint nem lesz gázáremelés.
fidesz.hu