Kérdésessé válhat az észak-erdélyi autópálya
Kérdésessé válhat az észak-erdélyi autópálya munkálatainak megkezdése - jelentette ki a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában Miron Mitrea román közlekedési miniszter a nemzetközi szervezetek rosszallására hivatkozva.
Dátum: 2003-10-24 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:52.390539, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetközi egyezmények szerint Romániának a 4. és a 9. számú közlekedési folyosó megépítését kell előtérbe helyeznie az észak-erdélyi pályával szemben - mondta a lapnak adott nyilatkozatában Mitrea. Az előbbi Dél-Erdélyen keresztül haladva köti majd össze Budapestet Bukaresttel, míg az utóbbi Giurgiutól Albitáig szeli keresztül az országot.
A szaktárca vezetője szerint a nemzetközi szervezetek nem tartják szerencsésnek, hogy két erdélyi autópályát egyszerre építsenek. "Feladatunk meggyőzni a kételkedőket, hogy képesek vagyunk mind a kettőt megépíteni" - jelentette ki a miniszter. Magánvéleményként Mitrea kifejtette, hogy a Moldván keresztül haladó sztráda megépítése indokolatlan, a nemzetközi hozzájárulással épülő 4. számú folyosónak nem Dél-, hanem Észak-Erdélyen kellett volna
áthaladnia. Románia az előző kormány idején jelölte ki a két nemzetközi folyosó vonalát. Az akkori döntés most bizonytalanná teszi a Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó vonal építésének kezdési időpontját.
Ennek ellenére a vélhető útvonal mentén bizonyos településeken már megugrottak a telekárak. A Krónika felvetésére Miron Mitrea kijelentette, hogy a szaktárca egyetlen fillérrel sem hajlandó többet kínálni a földekért, mint amennyi a piaci áruk. "Ha valakinek nem felel meg az általunk felkínált összeg, élünk a kisajátítási törvény biztosította jogunkkal. Mi átutaljuk a semleges szakemberek által megállapított összeget, és kisajátítjuk a földterületet" - mondta a miniszter.
MTI - fidesz.hu