Növekszik a Magyarország iránti rokonszenv Ausztriában
Több mint a kétszeresére növekedett az utóbbi 5 év alatt Ausztriában a Magyarország iránti rokonszenv - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet pénteken ismertettek Bécsben a közelgő osztrák nemzeti ünnep alkalmából.
Dátum: 2003-10-24 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:52.716614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ausztriában vasárnap ünneplik a semlegesség kinyilvánításának (1955. október 26.) az évfordulóját, s ebből az alkalomból tette közzé legfrissebb felmérésének az eredményeit a Fessel-GfK piackutató intézet. Ezek szerint az osztrákok érzelmileg távolodnak "a nagy szomszéd" Németországtól, és gyors tempóban közelednek Magyarországhoz. A válaszadók 62 százaléka Németországot nevezte meg az első helyen arra a kérdésre, hogy Ausztriának melyik szomszédjával a legnagyobb mértékű az összetartozása. Öt évvel ezelőtt az osztrákok 78 százaléka volt még ezen a véleményen. Magyarország megítélése ebből a szempontból a fél évtizeddel ezelőtti 7 százalékról 17 százalékra nőtt, míg Olaszországé 1 százalékról 5 százalékra.
A megkérdezettek 12 százaléka szerint nagyon jók Ausztria kapcsolatai Németországgal, míg 66 százalék szerint meglehetősen jók. Magyarországgal kapcsolatban az előbbiek aránya 28 százalék, az utóbbiaké pedig 62 százalék.
A szomszédos országokkal kapcsolatos szimpátia alapján felállított osztrák rangsorban Svájc áll az első helyen 93 százalékos támogatottsággal, majd Magyarország és Olaszország a másodikon 87 százalékkal, a harmadikon pedig Németország 81 százalékkal. A "nagy szomszéd" 1994-ben még a második helyen állt ezen az osztrák listán Svájc mögött.
A felmérés készítői szerint a Németországgal kapcsolatos osztrák megítélés változását az magyarázhatja, hogy ez az ország is részese volt az EU Ausztriával szembeni fellépésének, amikor ott a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) kormáyzati szerephez jutott, valamint az is, hogy az osztrákok tartanak a németországi gazdasági és politikai helyzet negatív hatásaitól, attól, hogy "a német betegség" Ausztriára is átterjed.
A közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy az osztrákok döntő többsége (83 százalék) az EU más kisebb tagországaival folytatandó együttműködés erősítése mellett foglalt állást, míg 12 százalék vélte úgy, hogy Bécsnek szorosabban kellene együttműködnie Németországgal és Franciaországgal.
MTI - fidesz.hu