Téli időszámítás vasárnaptól a MÁV-nál is
Vasárnap megkezdődik a téli időszámítás, az órák mutatóit hivatalosan hajnali 3 órakor állítják vissza 2 órára, a MÁV vonalain mindez nem okoz fennakadást - közölte a vasúttársaság szombaton.
Dátum: 2003-10-25 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:54.834657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A téli időszámítás március utolsó hétvégéjéig tart. Az óraátállítás miatt korábban világosodik, délután azonban már öt óra körül besötétedik.
A MÁV belföldi vonalain a változás csak egy járat, a Füzesabonyból Budapestre közlekedő szerelvény indulási idejét érinti: a vonat már a téli időszámítás szerinti 2 óra 55 perckor gördül ki a pályaudvarról - közölték a MÁV-nál.
Az átállás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz mindkét járatát Magyarországon éri az óraigazítás: a Bukarestbe tartó szerelvény a lőkösházi, a Budapestre közlekedő pedig a szolnoki állomáson várja be a téli időszámítás szerinti indulási idejét.
A Budapestről induló Beograd nemzetközi gyorsvonatot Kelebián éri a téli időszámítás - tájékoztatott a MÁV.
MTI - fidesz.hu