Megrongálták az '56-os dekorációt a Kossuth téren
Megrongálták az '56-os Magyarok Világtanácsa által a budapesti Kossuth téren felállított fényképes dekorációt - közölte Ábrahám Dezső szombaton.
Dátum: 2003-10-25 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16345
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:56.046715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eset október 23-áról 24-re virradó éjjel történt, a szervezet feljelentést tesz - mondta a világtanács elnöke.
Tájékoztatása szerint a Parlament előtt - a Rákóczi-szobor és az ,56 képközelben című tárlat közelében - elhelyezett 3,5 méter hosszú táblán olyan fényképeket mutattak be, amelyek 1956-os sortüzekről, így például az október 25-i Kossuth téri vérengzésről készültek.
"A táblát ismeretlenek megrongálták, a fényképeket leszaggatták, erről 24-én rendőri jegyzőkönyv, illetve jelentés készült" - mondta Ábrahám Dezső.
"Bár vannak feltételezéseink arról, hogy kik voltak az elkövetők, bizonyítékaink nincsenek, ezért ismeretlen tettes ellen tesszük meg rongálás miatt a feljelentésünket az V. kerületi rendőrkapitányságon" - tette hozzá a világszervezet elnöke.
MTI - fidesz.hu