Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jospin a francia-német összefogásért

A francia-német együttműködés még szorosabbra fonásának szükségességéről beszélt pénteken Lionel Jospin francia kormányfő, aki elnökjelölti minőségében tett látogatást Berlinben a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) meghívására.


Dátum: 2002-04-06 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:30.168814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jospin a Németországban élő 150 ezres francia közösség érdeklődésére elsődlegesen számot tartó kérdésekről beszélt. Nem ismételte meg azokat a bírálatokat, amelyekkel e héten illette egy interjúban a német kormány uniós politikáját, hanem azt hangsúlyozta, hogy elnökké választása esetén a német-francia együttműködés tartalmi gazdagításán és az együttműködés politikai súlyának növelésén szeretne munkálkodni. Mint mondotta, célja olyan új közös Európa-tervek kifejlesztése, amelyek túllépnek a közvetlen pragmatikus célokon. Állást foglalt az elmélyültebb gazdasági integráció és a közös mezőgazdasági politika mellett, hangsúlyozta hogy szerinte a szakemberek áramlását az uniós tagországok között nem "agyelszívásként", hanem a kölcsönös gazdagodáshoz nélkülözhetetlen mobilitásként kell felfogni. A konkrét lehetőségek közül felvillantotta német és francia köztisztviselők cseréjét, és német munkatárs kinevezését a francia köztársasági elnök tanácsadó testületébe - hasonlóan a német kancellár mellett már működő francia tanácsoshoz. Hangsúlyozta, hogy a német-francia közös munka nélkül megfeneklene az európai építkezés.

Jospin beszédének hallgatói között az első sorban foglalt helyet Gerhard Schröder kancellár és Johannes Rau köztársasági elnök is, majd a beszéd után a Jospin- és a Schröder-házaspár zártkörű vacsorán vett részt.

Kapcsolódó elemek