Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megtorlásra készül Szíria

Szíria megfenyegette Izraelt, hogy a Golán-fennsíkon lévő zsidó telepekre fog megtorló csapást mérni, ha újabb izraeli támadás éri területét. Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter a The Sunday Telegraphnak adott interjújában kifejtette: "ha megint megtámadnak bennünket, azt népünk nem fogja elviselni, és teljesítenünk kell akaratát. Több kártya van a kezünkben, amelyet nem játszottunk ki. Ne feledjék, hogy számos telep van a Golán-fennsíkon. Nem túlzok, hanem olyan dolgokat írok le, amelyek megtörténhetnek."


Dátum: 2003-10-26 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:58.395771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


As-Saara másrészt azt mondta a brit vasárnapi lapnak, hogy Szíria nem tudja ellenőrizni határainak minden szegletét. Így nem mindig tudja megakadályozni, hogy olyan palesztinok, irakiak és szíriaiak szivárogjanak át rajta, akik az Irakban lévő amerikai erőkkel akarnak szembeszállni.

Az Egyesült államok azzal vádolja Szíriát, hogy szándékosan bánik kesztyűs kézzel a radikálisokkal. Az amerikai kongresszusban olyan törvénytervezetekről vitáznak, amelyek szankciókhoz vezethetnek Szíria ellen a terrorizmus támogatása miatt. Szíria visszautasította a vádakat.

Egy haifai öngyilkos merénylet után az izraeli légierő október 5-én csapást mért a palesztin radikális Iszlám Dzsihád Damaszkusztól 15 kilométernyire északnyugatra lévő kiképzőtáborára. Hasonló támadást Izrael három évtizede nem hajtott végre. Damaszkusz szerint a bombázás "egy évek óta elhagyott polgári zónát" ért.

Izrael az 1967-es háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, és 1981-ben annektálta. Izrael és Szíria hivatalosan még mindig háborúban áll.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek