Földrengés Kínában
Két erős földrengés történt helyi idő szerint szombaton este Kína északnyugati, sivatagos térségében. Az első jelentések szerint négy ember meghalt, 25 megsebesült, közülük nyolc állapota súlyos.
Dátum: 2003-10-26 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:58.705254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatalos Új Kína hírügynökség jelentése szerint a Richter-skála szerint 6,1 és 5,8 fok erősségű földrengés rázta meg Kanszu (Gansu) tartományt. A két erős rengést a helybéliek beszámolói szerint további több száz utórengés követte, ezek közül a legerősebb elérte a Richter-skála szerinti 4 fokot.
A kínai hírügynökség a helyi illetékes szervekre hivatkozva azt jelentette, hogy a földrengés epicentruma mintegy 1400 kilométerre volt Pekingtől. Az epicentrum közelében fekvő két település egyikén a lakóépületek 90 százaléka, a másikon az épületek 30 százaléka dőlt össze, illetve rongálódott meg.
A kínai belügyminisztérium első adatai szerint "több mint 10 ezer otthon dőlt romba". A legnagyobb károk Minle és Santan (Shandan) megyéket érték. Az első jelentések szerint a romok alatt négy ember lelte halálát, 25 ember megsebesült. Közülük nyolc állapota súlyos.
A mentési munkálatokba a belügyminisztérium kérésére bekapcsolódnak a kínai hadsereg katonái is. Gyorssegélyként 2 ezer sátrat küldtek a térségbe, ahol jelenleg mínusz 4-5 fokos hideget mérnek. Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű hó is esett, ami megnehezíti a mentést, illetve súlyosbítja a fedél nélkül maradt emberek helyzetét.
MTI - fidesz.hu