Fellebenti-e Gyurcsány a fátylat, avagy mi az, hogy?
Koltai Tamás pénteken rámutatott Gyurcsány Ferenc egy cégének 100 milliós, az atomerőművel kötött szerződésére, amit az ellenőrizhetetlenség miatt az atomerőmű felügyelő bizottsága elmarasztalt, és kifogásolta az összeg nagyságát. Tegnap Gyurcsány Ferenc közvetlen munkatársai azt közölték a Magyar Távirati Irodával, hogy a nyilatkozat félrevezető, Gyurcsány Ferenc személyét hamis színben tünteti fel. Ezért Koltai Tamás szeretné megtudni, mi az igazság az ügyben, mi erről Medgyessy Péter véleménye, s mikor indít vizsgálatot Keller László.
Dátum: 2003-10-26 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:58:59.339089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
Gyurcsány Ferenc minapi, szokás szerint arrogáns és fenyegetőző nyilatkozata egyetlen egy elemében sem cáfolta állításaimat. Annak érdekében azonban, hogy Magyarország polgárai tisztán lássanak, kérem tájékoztassa a közvéleményt, kijelentéseim közül melyiket tartja valótlannak:
- Gyurcsány Ferenc az AGÓRA Marketing KFT. tulajdonosai közé tartozott.
- Cége, megalakulását követően, közel 100 millió forintot kapott az adófizető polgárok pénzéből fenntartott paksi atomerőműtől.
- Az ellenőrizhetetlenség miatt szerződését az atomerőmű felügyelő bizottsága elmarasztalta és kifogásolta az összeg nagyságát.
- A szerződést Szabó József, jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő írta alá Paks részéről.
Amennyiben a fenti állításokat Gyurcsány Ferenc nem tudja, vagy nem akarja egyértelműen cáfolni, úgy a következő kérdések fogalmazódnak meg minden jogtisztelő, és minimális erkölcsi érzékkel bíró emberben:
- Milyen érdek fűződött ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós PR megbízást kapjon akkor, amikor az atomerőműnek mindig is volt saját kommunikációs részlege, ráadásul a biztonságot növelő fejlesztésekre fordítható pénz soha nem lehet elegendő?
- Medgyessy Péternek vajon mi a véleménye személyes jó barátja, Gyurcsány Ferenc paksi üzleteiről?
- Mikor kíván vizsgálatot indítani az ügyben Keller László közpénzügyi államtitkár?
A fentiek ismeretében felszólítjuk a szocialista kormány minisztereit és államtitkárait, hogy haladéktalanul nyilatkozzanak: személyesen, cégeiken vagy rokonaikon, esetleg rokonaik cégein keresztül milyen kapcsolatban álltak, illetve állnak a paksi atomerőművel.
Budapest, 2003. október 26.
Koltai Tamás
Tolna Megyei Elnök
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség