Robbanások Bagdadban
Két nagy erejű robbanás rázta meg hétfőn reggel az iraki főváros, Bagdad központját. Az egyik a Karrada városnegyedben történt, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának helyi kirendeltsége mellett - jelentette az AFP francia hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Dátum: 2003-10-27 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:04.159993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több gépjármű kigyulladt, s füstoszlopok emelkedtek az égbe, de személyi sérülésről nem érkezett jelentés. A vöröskeresztes épületben nem keletkeztek látható jelentős károk.
A Reuters szerint néhány perccel az első robbanás után újabb detonáció döreje hallatszott az ipari minisztérium épülete környékén.
MTI - fidesz.hu