Magas részvételi arány a választáson
Soha olyan erős nem volt még a magyar demokrácia, mint most, 2002-ben - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke vasárnap Budapesten újságíróknak, a választási részvételi arányokról nyilatkozva.
Dátum: 2002-04-07 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:31.129796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerinte az arányok ezt bizonyítják, valamint azt, hogy "mi magyarok mire vagyunk együtt képesek".
Megjegyezte, hogy szerte Európában a választások alkalmával egyre kevesebben járulnak az urnákhoz.
Értékelése alapján a választás mindenki személyes ünnepe.
Deutsch Tamás örömtelinek nevezte, hogy a harmadik köztársaság történetében a legnagyobb részvétel mellett zajlott le a választások első fordulója.
Dávid Ibolya szerint a magas részvételi arány azt mutatja, hogy az emberekben nagy az elszánás. Az MDF elnöke azt mondta: országosan és a választókerületében is 70 százalék körüli részvételi arányra számít.
Úgy fogalmazott, az elmúlt tizenkét évben minden politikai erő volt kormányon és ellenzékben, így most könnyebb volt a választási lehetőség.
Hozzátette: biztos abban, hogy stabil pártpreferencia alakul ki.