Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

'56-os megemlékezés Esztergomban

Minden nemzet számára különösen fontos a szabadság, az anyaföld, az anyanyelv és a hit - hangsúlyozta vasárnap este Esztergomban az 1956-os forradalom önkormányzati emlékünnepségén Hende Csaba, az MDF országgyűlési képviselője, a polgári körök koordinátora.


Dátum: 2003-10-27 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:05.366290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus az úgynevezett Sötét-kapunál tartott megemlékezésen rámutatott: 47 évvel ezelőtt a szabadság hiányzott a legjobban a hazaszerető magyaroknak, mert e nélkül "mit sem ér a nemzet istenadta szorgalma".

Hende Csaba szerint az előző rendszer talmi javakat adott a népnek, hétvégi telket, 50 dolláros külföldi utakat, Trabantot.

"Ezek az idő multával egyre kevesebbeknek voltak elegendőek, egyre többen tudtak különbséget tenni gyilkos és mártír, igazság és hazugság között, s egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a hatalmi önkény a néptől való félelmet igyekszik palástolni" - fejtette ki a szónok. Hozzátette: a rendszerváltás nem 1989-ben kezdődött, hanem 1848-ban, 1867-ben és legfőképpen 1956-ban.

"A szabadság 1989-ben megteremtődött, s azóta előre-hátra lépegetve építjük a demokráciát", melynek az igazság és az őszinteség kell hogy legyenek az alappillérei - mondta a politikus.

Esztergomban 1956. október 26-án két autóbusznyi ember azért utazott a papi szemináriumból kialakított laktanyához, hogy a katonákat meggyőzzék, álljanak át a forradalom ügye mellé.

Az épület bejáratánál, az úgynevezett Sötét-kapunál azonban tüzet nyitottak rájuk. Tizennégyen a helyszínen, illetve a városi kórházban életüket vesztették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek