2004: a Leépítés Éve
A Fidesz módosító indítványai 400 milliárd forintos átrendeződést eredményeznének a jövő évi költségvetésben, ugyanakkor nem növelnék az államháztartás tervezett hiányát. Erről Varga Mihály, frakció-helyettes beszélt a képviselőcsoport hétfői, zárt ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Dátum: 2003-10-27 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16392
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:10.255468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz módosító indítványaiban versenyképességet javító intézkedéseket javasol. Ezek legfontosabb eleme egy adócsökkentést indítványozó módosító sor lesz - közölte a politikus.
"A kormány jövőre jelentős adóemelést kíván végrehajtani, mi pedig szeretnénk ezt megakadályozni" - tette hozzá.
A módosító javaslatok másik felében a környezetvédelem, az egészségügy és a családtámogatás számára kíván többletforrásokat biztosítani a Fidesz. A frakció indítványaival az önkormányzatok számára is nagyobb támogatást kíván jövőre biztosítani - mondta Varga Mihály.
"120-130 milliárd forintos átcsoportosítást javaslunk majd az önkormányzati szférának is" - mondta a frakcióvezető-helyettes.
Varga Mihály kijelentette, "a kormányzati propagandával szemben a beterjesztetett költségvetés a leépítés költségvetése, amelyet módosító indítványokkal alapjaiban nagyon nehéz megváltoztatni".
Ugyanakkor, mint hozzátette, ha a Fidesz módosító indítványai kellő támogatást kapnának a parlamentben, azok jelentősen javítanák 2004-ben az ország versenyképességét, a különböző ágazatok támogatottságát.
Varga Mihály kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Fidesz módosító indítványaival nem növeli az államháztartás hiányát.
MTI - fidesz.hu