Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromezer szálból alkotott csokrokat

A szerelem körül forgott a világ a közelmúltban a spanyolországi Salamancában, ahol a virágkötészeti Európai-kupát rendezték meg. A rangos viadalon a vásárhelyi Kruzslicz Ferenc először képviselhette hazánkat.


Dátum: 2003-10-27 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16402
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:13.355744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy háromezer szál virágot használt fel a vásárhelyi Kruzslicz Ferenc a spanyolországi virágkötészeti Európa-kupán. A bikaviadalok hazájában asztaldíszítésben a 18 versenyző között a hatodik helyet szerezte meg a fiatalember. A Magyar Virágkötők és Virágkereskedők Szakmai Egyesülete által delegált Kruzslicz Ferenc először képviselte hazánkat e rangos viadalon, mely a Szerelem virága címet kapta.

Az ifjú tehetség segítőjével és egy kisteherautónyi kiegészítő dísszel, kellékkel utazott Salamancába. A virágok szállításáról szerencsére nem neki kellett gondoskodnia, ugyanis szponzorai jóvoltából Madridban vehette át a legkülönbözőbb fajtájú, s hatalmas mennyiségű növényeket. Persze akadtak olyan versenyzők, akiknek nem okozott gondot, hogy két hűtőkamionnal megpakolt virággal érkezzenek a viadalra, ahol 6 feladatot kellett teljesíteniük. A már említett asztaldíszítésen kívül a növények összeültetésében is brillírozhattak a résztvevők. De ezzel még nem ért véget a megmérettetések sora, melynek talán a legnehezebb részét estére tartogatták a szervezők. Show-műsor keretében kellett rögtönözni a versenyzőknek, akikre 30-30 perc alatt menyasszonyi és ajándékcsokrok készítése is várt.

Feri mintegy háromezer szál virágot, illetve tetemes mennyiségű kiegészítő növényt használt fel a viadalon. A témához illő kedvencét, a vörös rózsákat részesítette egy-egy alkotásánál előnyben. De kompozícióiból nem hiányzott a piros, a lila és az "orange" sem. Ezek az árnyalatok Kruzslicz Ferenc szerint egyedi látásmóddal jelenítették meg a mindent elsöprő nagy érzést. A fiatalember eltekintett a szerinte közhelyes szív alakú kompozíciók alkotásától. Az itthon előre elkészített agyagtáblácskák tették különlegessé munkáját.

Forrás: Délmagyarország

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek