Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvan-e még a villa?

Szijjártó Péter, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője Kiss Péter kancelláriaminiszterhez nyújtott be interpellációt Megvan-e még a villa? címmel Gyurcsány Ferenc balatonőszödi üdülővásárlási ügylete kapcsán a parlament hétfői ülésnapján.


Dátum: 2003-10-27 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:13.660472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus emlékeztetett: 1993-ban Gyurcsány Ferenc cége, az Aldo Kft. - meglehetősen furcsa és erkölcsileg megkérdőjelezhető módon - 30 millió forintért lízingelte a balatonőszödi kormányzati üdülőt, amely 2003. december végéig a cég tulajdonába kerül.

- Ez a módja, hogyan tegyünk közvagyont magánvagyonná - mutatott rá Szijjártó Péter.

A politikus két kérdéssel fordult Kiss Péterhez: megvan-e még a villa, azaz megszerezte-e már a tulajdonjogot Gyurcsány Ferenc?, valamint hogy a Miniszterelnöki Hivatal kíván-e pert indítani az üdülő visszaszerzésére.

Válaszában Kiss Péter elmondta: a villa mindaddig állami tulajdonban van, amíg a maradványértéket ki nem számlázzák, pert pedig nem fog indítani a MeH.

Szijjártó Péter, miután megköszönte, hogy feltehette kérdését, nem fogadta el a kancelláriaminiszter válaszát.

Pánczél Károly, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője azt kérdezte az oktatási tárca vezetőjétől: helyesnek tartja-e, hogy a minisztérium által támogatott, Iskolakép című lap pályázatának az a célja, hogy "lejárassa az iskolákat és a tanárokat".

A politikus arra is kíváncsi volt, hogy az eset kapcsán leváltják-e a lapot kiadó kht. vezetőjét.

Szabados Tamás, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára elmondta: a tárca október 14-én közleményben határolódott el a pályázattól és felhívta a kiadó figyelmét arra, hogy körültekintőbben járjon el és szakmai szempontok figyelembevétele mellett ellenőrizze a lap tartalmát.

Pánczél Károly a választ nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen.

Nógrádi Zoltán, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője hétfői interpellációjában azt kérdezte, "sakkban tartja-e" a Pénzügyminisztérium az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat és az Egészségügyi Minisztériumot a gyógyfürdők szakmai irányításával kapcsolatban, illetve az időseken és a betegeken hajtják-e be a költségvetésből hiányzó forrásokat.

A politikus nehezményezte, hogy lehetetlen helyzetbe hozzák az elsősorban kisnyugdíjas, beteg, gyógyulni vágyó embereket.

- Most már tudjuk, mit jelent a privatizált egészségügy - hangsúlyozta Nógrádi Zoltán.

Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára válaszában közölte, hogy a tárca a gyógyfürdők támogatása kapcsán arra törekszik, ne kerüljön sor indokolatlan áremelésre, és a szolgáltatások igénybevételének struktúrája racionálisabbá váljon.

A választ a képviselő nem fogadta el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek