Atomerőmű: biznisz az első, a biztonság a második?
Miért kapott Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást akkor, amikor az atomerőműnek mindig is volt saját kommunikációs részlege? Miért kapott Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást akkor, amikor az atomerőműben fontos biztonsági fejlesztések maradtak el? Etikusnak tartja-e, hogy Szabó József jelenlegi szocialista képviselő olyan munkáért fizetett közel 100 millió forintot Gyurcsány Ferenc cégének, amiből - legalábbis az Agóra Kft. honlapja szerint - a mai napig semmi sem valósult meg - tette fel kérdéseit Koltai Tamás fideszes országgyűlési képviselő a Parlamentben, melyekre Pál Tibor nem válaszolt.
Dátum: 2003-10-27 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:14.890608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sokáig nem értettük, hogy miért a nagy titkolózás Pakson - hangzott el Koltai Tamás Parlamentben elmondott azonnali kérdésében. - Érthetetlen volt, hogy a szocialisták miért húzták az időt és miért csak öt hónappal Európa második legsúlyosabb besorolású üzemzavara után engedték felállítani a vizsgálóbizottságot.
Érthetetlen volt, hogy miért korlátozták a működési idejét mindösszesen 60 napra.
Érthetetlen az is, miért engedik meg, hogy a súlyos üzemzavarral kapcsolatban bekért alapdokumentumokat, milliárdos szerződéseket a paksi vezetők üzleti titokra való hivatkozással megtagadják, megsértve ezzel a Magyar Köztársaság Alkotmányát.
És érthetetlen a titkolózás azért is, mert a súlyos üzemzavart vizsgáló hazai és nemzetközi jelentések egybehangzóan megállapították, hogy az atomerőműben a 90-es évek derekától folyamatosan romlott a biztonsági kultúra, mert a termelési-üzleti szempontok háttérbe szorították a nukleáris biztonságot.
Az elmúlt napokban azonban olyan információk birtokába jutottunk, amelyek érthetővé teszik, hogy mi takargatni valója van a szocialistáknak Paks ügyében.
Megdöbbenéssel értesülhettünk ugyanis egy olyan szerződésről is, amelynek köszönhetően a köztársaság polgárainak pénzén fenntartott atomerőműtől közel 100 millió forint ütötte cégbirodalmán keresztül Gyurcsány Ferenc markát.
Ezek után a következő négy kérdés fogalmazódik meg joggal a törvénytisztelő emberekben:
- Miért kapott Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást akkor, amikor az atomerőműnek mindig is volt saját kommunikációs részlege?
- Miért kapott Gyurcsány Ferenc cége 100 milliós megbízást akkor, amikor az atomerőműben fontos biztonsági fejlesztések maradtak el?
- Etikusnak tartja-e, hogy Szabó József jelenlegi szocialista képviselő olyan munkáért fizetett közel 100 millió forintot Gyurcsány Ferenc cégének, amiből - legalábbis az Agóra Kft. honlapja szerint - a mai napig semmi sem valósult meg?
- Ezek szerint szocialista kormányok alatt a biznisz az első, a biztonság a második?
Pál Tibor válaszában azt mondta, a kormány jó szándékát jelzi, hogy a kormánypártok megszavazták a vizsgálóbizottság létrehozását. Az atomerőmű tulajdonosa pedig nem a Belügyminisztérium.
Pál Tibor egyetlenegy kérdésre sem válaszolt, ami beismerésnek tekinthető - szögezte le Koltai Tamás. A fideszes képviselő emlékeztetett: az atomerőmű felügyelő bizottsága is elmarasztalta Gyurcsány Ferenc 100 milliós szerződését. Felháborító lenne, ha ezek után Gyurcsány Ferenc bármit is tagadna. Még felháborítóbb lenne, ha a hazugságok terjesztői, a boszorkányüldözések szocialista kiagyalói és irányítói most azokat rángatnák bíróság elé, akik feltárják és nyilvánosságra hozzák a tényeken alapuló igazságokat. Ezért a képviselő kíváncsian várja, hogy megteszi-e a szükséges lépéseket a belügyminiszter asszony, akár az államtitkár úr, akár a Köztársasági Etikai Tanács, vagy személyesen Keller László közpénz- és feljelentésügyi államtitkár.
fidesz.hu