Kommunista gazdasági csoda?
Kommunista gazdasági csodát ígért a Moldovai Köztársaság népének hétfőn Vladimir Voronin moldovai államfő hétfőn Chisinauban a moldovai kommunista utódpárt újjáalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett kongresszuson.
Dátum: 2003-10-27 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:15.770058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hírügynökségi beszámolók szerint a moldovai államfő Lenin hatalmas portréja alatt beszélt a "magántulajdont elismerő pragmatikus moldovai kommunizmus" feladatairól. Voronin úgy fogalmazott, hogy a párt 2001-es választási sikere, a "forradalom nélkül" aratott győzelme után a moldovai kommunistáknak meg kell valósítaniuk azt a programot, amely a reformok segítségével visszaadja a népnek az elveszített szociális biztonságot.
- A párt egyes tagjai azt szeretnék, ha semmisnek mondanánk ki a privatizációt és a klasszikus szocializmust építenénk az országban, de a jelenlegi helyzet lehetetlenné teszi, hogy ilyen irányt vegyünk - jelentette ki.
Vladimir Voronin védelmébe vette a magántulajdon elismerésén és a Moldovai Köztársaság szuverenitásának tiszteletben tartásán alapuló pragmatikus kommunizmust. Hangsúlyozta, hogy Moldova inkább számít az európai országokra és a külföldi befektetőkre, mint a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank hiteleire.
A moldovai elnök kommunista gazdasági csodát ígért, de nem részletezte, hogy ezt vajon miként fogják megvalósítani Európa egyik legszegényebb országában.
Az évfordulós tanácskozáson a Kínai Kommunista Párt képviseltette magát küldöttséggel.
A Moldovai Kommunista Pártot még a volt Szovjetunió létezése alatt, az 1991 augusztusi puccskísérlet után kialakult helyzetben tiltották be. 1993 szeptemberében a moldovai legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a döntést, mondván: a párt betiltása sérti "egyes állampolgárok" szabadságjogait. Ezt követően Kommunisták Moldovai Pártja néven alakult újjá a ma ismét hatalmon lévő párt.
MTI - fidesz.hu