Ezüst Olajfa Moharos Attilának
Moharos Attila Mikor szolgának telik esztendeje című dokumentumfilmje kapta a Kalamátai Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál díját, az Ezüst Olajfát Görögországban - tájékoztatott hétfőn a Magyar Filmunió vezetője.
Dátum: 2003-10-27 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:17.007298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kalamátában idén már hatodik alkalommal rendezték meg a dokumentumfilmek nemzetközi versenyét - emlékeztetett Vezér Éva. Hozzátette: a nemzetközi zsűri a film operatőrét is díjazta a székelyföldi sorsokat bemutató alkotás fényképezéséért.
MTI - fidesz.hu