EU-költségvetés: 2006-tól takarékosság
Az EU bővítésével változásoknak kell jönniük, a költségvetés nem maradhat olyan, mint amilyen most - jelentette ki Michaele Schreyer, az EU költségvetési bizottságának vezetője a Kurier című bécsi napilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában.
Dátum: 2003-10-27 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:18.490948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság emlékeztetett arra, hogy a bizottságnak még ebben az évben elő kell terjesztenie a 2006 és 2015 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi tervét, amelyről még nem kezdődtek meg a hivatalos tárgyalások. Az EU költségvetése a 2000 és 2006 közötti időszakban 700 milliárd eurót tesz ki, és az ezt követő időszakban - mindenekelőtt a bővítés hatására - az összeg meg fogja haladni az 1000 milliárd eurós határt.
Michaele Schreyer egyebek között elmondta, hogy a pénzügyi terv kapcsán már döntés született arról, hogy 2007-től a 2006-os szinten befagyasztják a mezőgazdasági kiadásokat, amelyekhez már csak a Romániának és Bulgáriának szánt mezőgazdasági támogatásokat adják hozzá. A strukturális alapok felhasználásával kapcsolatos vita mindenekelőtt a gazdaságilag gyenge térségek fejlesztésére koncentrálódik majd. Emlékeztetett arra, hogy sok térség hozta be gazdasági lemaradását Brüsszel segítségének köszönhetően is, így ebben az értelemben átcsoportosításokra van szükség.
A költségvetési biztos nehéz tárgyalásokra számít, de mint mondta, az EU-költségvetéssel olyan közös célokat kell követni, mint a fenntartható gazdasági növekedés, a szolidaritás az EU-n belül és azon kívül is, valamint a nagyobb védelem az állampolgárok számára. Emlékeztetett arra, hogy a költségvetést konszenzussal fogadják el, így minden ország blokkolni tudja azt, azonban a nettó befizetőknek és a nettó támogatottaknak egyezségre kell jutniuk, mert 2007-től nem nő a mezőgazdasági támogatás bruttó összege.
MTI - fidesz.hu