Nincs elmozdulás a médiatörvény vitájában
Nem közeledtek az álláspontok a Kovács Kálmán informatikai miniszter által kezdeményezett, a médiatörvényt érintő négypárti megbeszélésen hétfőn a Parlamentben. Az elektronikus hírközlésről szóló előterjesztés módosítaná a médiatörvény egyik, kétharmados szavazati többséget igénylő részét, amely kimondja, hogy egy szolgáltató csak az ország lakosságának egyhatodát érheti el saját kábelhálózatával.
Dátum: 2003-10-28 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:22.102833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa a megbeszélés folyamán többször rámutatott: nem lehet a médiatörvény egy kiragadott szeletét megváltoztatni, az egész jogszabályt kell átgondolni. A politikus hozzátette: a korlátozás ugyan nem szerencsés, de amíg nincs meg a garanciája annak, hogy a korlátozás feloldása nem gátolja az információhoz jutás alkotmányos jogát, addig nem támogatható annak feloldása. A képviselő megjegyezte: a műsorelosztók kulcsszereplők, és monopóliumokat tudnak kialakítani. A változtatás után a tartalomszolgáltatásban monopóliumok jöhetnek létre, hívta fel a figyelmet a képviselő.
Mint mondta, nem szeretne olyan országban élni, ahol átmenetileg is kockázatot kell vállalni, hogy létrejöhetnek-e monopóliumok, vagy sem. A cégek nem fogják beengedni a többi szolgáltatót, nincs érdekeltségük ebben - mondta Szalai Annamária.
MTI - fidesz.hu