Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Katasztrófa sújtotta Kalifornia

George Bush amerikai elnök hétfőn katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Kalifornia államot, lehetővé téve szövetségi segélyek nyújtását az erdőtüzek dúlta déli régióknak, köztük San Diego és San Bernardino térségének.


Dátum: 2003-10-28 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16433
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:22.714529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyugati parti államban tíz nagy tűz tombolt Los Angelestől a mexikói határig. Az egy évtizede példátlan tűzvész eddig 13 halálos áldozatot szedett, és tízezrek menekültek előle. Gray Davis kormányzó a nemzetőrséget hívta az ötezer tűzoltó megerősítésére.

A tüzek 30 ezer házat fenyegettek, és ezer már leégett. A lángok több mint 160 ezer hektárnyi földet perzseltek fel. Részben rendőri unszolásra 50 ezer ember kényszerült otthonának elhagyására. Ezreknek kellett szükségszállásokon tölteniük az éjszakát - jelentette a dpa.

Az egészségügyi hatóságok felhívták az időseket, gyerekeket és betegeket, hogy kerüljék a füstfelhő borította vidékeket, és ha csak lehet, maradjanak otthon. San Diego polgármestere borzalmasnak nevezte a levegő minőségét.

Los Angelesben és San Diegóban hétfőn is komoly fennakadások voltak a légi közlekedésben. Sőt, a forgalmat részben le is kellett állítani egy légi ellenőrző központ bezárása után. Az autópályák és utak több száz kilométeren lezárva maradtak. A füstfelhős zónában iskolák százai tartottak zárva.

San Diego térségében, ahol a tűz a hétvégén a legtöbb halálos áldozatot szedte, hétfő délután valamelyest csillapultak a sivatagi szelek. A meteorológusok szerdára némi lehűlést jósoltak.

A rendőrség gyanúja szerint legalább két tüzet gyújtogatás okozott. Egy férfit őrizetbe vettek: állítólag egy vadászt, aki eltévedt, és jelzőtüzet gyújtott, hogy megtalálják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek