Powell a segélyszervezetek jelenlétében bízik
Az amerikai külügyminiszter kérte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát (CICR) és más nemzetközi szervezeteket, hogy ne hagyják el Irakot. Colin Powell kifejezte reményét, hogy a vállalkozók, a CICR, a kormányoktól független nemzetközi szervezetek és az ENSZ ügynökségei behatóan megvizsgálják biztonsági feltételeiket, és meglelik a módját, hogy maradhassanak.
Dátum: 2003-10-28 07:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:23.314250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Munkájukra szükség van, és távozásuk a terroristák győzelmét jelentené - mutatott rá a külügyminiszter washingtoni sajtótájékoztatóján.
Powell azt tanácsolta az Irakban tevékenykedő szervezetektől, hogy forduljanak segítségért Paul Bremer amerikai civil kormányzóhoz vagy Ricardo Sanchez katonai parancsnokhoz - jelentette az AFP.
Bagdadban hétfőn öt kamikaze támadás 34 halálos áldozatot szedett, s a fő célpont a CICR központja volt. A CICR genfi székhelyén közölték, hogy a szervezet egyelőre nem hozott döntést nemzetközi személyzetének visszarendeléséről. A vöröskeresztnek mintegy 800 iraki és 35 (különböző állampolgárságú) külföldi dolgozik Irakban.
MTI - fidesz.hu