Szíria és Libanon közös fellépést tervez Izrael ellen
Izrael elleni közös fellépésben állapodott meg Libanon és Szíria - közölte hétfőn a libanoni hadsereg. Mint a hadsereg közleménye fogalmaz, a két ország megegyezett arról, hogy milyen eszközöket vet be az "ellenség fenyegetéseivel szemben", amelyekkel Libanonnak és Szíriának egyaránt szembe kell néznie. Részleteket nem közölt a dokumentum az Izrael ellen elhatározott közös fellépés formáiról.
Dátum: 2003-10-28 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16440
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:24.860215, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn Bejrútban tárgyalt libanoni katonai vezetőkkel Haszan Turkmani altábornagy, a szíriai hadsereg vezérkari főnöke. Fogadta őt Emile Lahud libanoni államfő is - írta jelentésében a Reuters hírügynökség.
A közleményt azt követően hozták nyilvánosságra, hogy a Hezbollah, a Libanon területén támaszpontokkal rendelkező, szíriai támogatást élvező szélsőséges síita fegyveres szervezet izraeli célpontokat támadott a két ország vitatott határtérségében. Az akcióra az izraeli hadsereg légicsapásokkal és tüzérségi támadással válaszolt.
Az utóbbi időben kiéleződött a feszültség a térségben, miután Izrael október elején állítólagos palesztin kiképzőtábort támadott szíriai területen. Az izraeli hadsereg ez alkalommal olyan mélységben hatolt be szíriai területre, amilyenre harminc éve nem volt példa.
MTI- fidesz.hu