Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialista Horváth Csaba készítette a K&H reklámfilmjét

A Népszabadság információi szerint Horváth Csaba szocialista országgyűlési képviselő, II. kerületi polgármester cége, a VIP Communications Kft. készítette a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) legújabb reklámfilmjét. Emlékezetes, Horváthról már korábban is kiderült, hogy érintett a brókerbotrányban, amit csak tagadott, de nem cáfolt.


Dátum: 2003-10-28 10:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:26.364683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP-s politikus a Népszabadság kérdésére elismerte, hogy a VIP Kft. készítette a filmet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a cégnek már nem ügyvezetője, de a társaságban továbbra is tízszázalékos üzletrésze van. A képviselő szerint 1997 óta egy keretszerződés alapján folyamatosan dolgoznak a K&H-nak. Tehát jóval régebben, mint ahogy Rejtő E. Tibor volt vezérigazgató, illetve Kulcsár Attila, a bank egykori brókere a pénzintézethez került volna. A képviselő megjegyezte: korábban a K&H volt a VIP Kft. számlavezetője, ám e tevékenységet már rég áthelyezték egy másik pénzintézethez. Horváth szerint a K&H-nál technikai okok miatt fenntartott számlán tényleges forgalom már nincs.

Horváth Csaba neve egyébként nem először hangzik el a K&H-val kapcsolatban. Korábban maga is elismerte, hogy ő, illetve reklámügynöksége üzleti kapcsolatban állt a brókerbotrány "szereplőjeként" számon tartott Britton Kft.-vel, illetve azt is, hogy ismerte Kulcsár Attilát - írja a Népszabadság.

Kapcsolódó elemek