Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

ÁSZ: 2004-ben nő az önkormányzatok eladósodottsága

Az önkormányzatok széles körű feladataihoz a 2004-es költségvetésben nem kapcsolódik megfelelő mértékű pénzügyi forrás, így várhatóan jövőre is nő az önkormányzatok eladósodottsága - mondta Kovács Árpád kedden az Országgyűlésben a költségvetési törvény általános vitáján.


Dátum: 2003-10-28 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:27.607141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁSZ elnöke szóvá tette, hogy a költségvetési törvényjavaslatot visszatérő, tipikus hiányosságok jellemzik, mint a hatástanulmányok és az intézmény-korszerűsítést szolgáló állami feladat-felülvizsgálatok hiánya.

"A 2004. évi költségvetési javaslat (...) azt mutatja, hogy a költségvetési politika a maga eszköztárával középtávon törekszik az államháztartás finanszírozási szükségletét mérsékelni, s a külső és belső egyensúly romlását megfékezni" - mondta. Hozzátette: a költségvetés pozícióját befolyásolja, hogy késik a közigazgatás, az egészségügy, az oktatás és a védelmi ágazatok reformja.

A számvevőszék a költségvetési javaslat bevételi oldalát áttekintve a társasági adó előirányzatát magas kockázatúnak ítélte, míg az egyszerűsített vállalkozási adó, a bányajáradék, az energiaadó és a lakossági illetékek előirányzatát megvalósíthatónak minősítette - közölte Kovács Árpád.

2004-re a beruházások lassítása és halasztása lesz a jellemző

A kiadási oldalt értékelve az ÁSZ elnöke kiemelte, hogy a beruházási keret sok helyen még a szinten tartásra sem elegendő, így 2004-re a beruházások lassítása és halasztása lesz a jellemző.

A Munkaerőpiaci Alap előirányzataival kapcsolatban az ÁSZ-elnök elmondta, hogy azok nem tükrözik a foglalkoztatáspolitikai és az uniós követelményeket, az Egészségbiztosítási Alappal kapcsolatban pedig emlékeztetett arra, hogy az alultervezés veszélyeire már többször felhívták a figyelmet.

Az ÁSZ véleménye szerint - mondta Kovács Árpád - az önkormányzati finanszírozási reform előkészítésében érdemi előrelépés nem történt. "1993-hoz viszonyítva a 2004-re benyújtott javaslatban a központi költségvetésből származó források reálértéke 90 százalékra, a GDP-ből való részesedésük 18 százalékról 12 százalékra csökkent, miközben az önkormányzati feladatok köre folyamatosan bővült" - mondta.

Évek óta tartó folyamat, hogy a kötelező önkormányzati feladatok, működési feladatok finanszírozásában az önkormányzatok saját bevételeinek növekvő hányadát veszik figyelembe, így várhatóan jövőre is nő az önkormányzatok eladósodottsága - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke.

Hozzátette: a közszféra béremeléséhez szükséges fedezetnek is csak a töredéke épült be a támogatásba és a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, az inflációs hatások ellentételezése most is elmarad.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek