Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább sodródik a kormány

"Alapvető probléma a hiteltelenség, a korábbi ígéretek be nem tartása" - jelentette ki Varga Mihály a költségvetési bizottság elnöke a Parlamentben. Azt egyenesen komikusnak nevezte, hogy "miközben a kormány takarékosságról, megszorításokról beszél, a kormánytagok mennyire elégedettek a számokkal".


Dátum: 2003-10-28 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16457
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:30.044046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A költségvetés kapcsán megdöbbentő adok-kapok zajlik a kormány és az MSZP között. Úgy tűnik, mintha a Köztársaság téren írnák a büdzsét - jelentette ki Varga Mihály (Fidesz), a testület kisebbségi előadója. Mivel a beterjesztés óta számos változás történt, a költségvetés "egyfajta ötletbörzévé" alakul át.

Varga Mihály - alátámasztásként idézve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleményét is - rámutatott, az előterjesztésben nem egyértelműek a prioritások, az államháztartási törvényt pedig figyelmen kívül hagyják.

"Alapvető probléma a hiteltelenség, a korábbi ígéretek be nem tartása" - jelentette ki Varga Mihály. Azt egyenesen komikusnak nevezte, hogy "miközben a kormány takarékosságról, megszorításokról beszél, a kormánytagok mennyire elégedettek a számokkal".

Ráadásul már az idei büdzsére is pótköltségvetést kellett volna benyújtani, mivel az államháztartási hiány már szeptemberben elérte az egész évre tervezett mértéket.

A polgári kormány azonnal cselekedett

Az előző ciklus pénzügyminisztere azt mondta, "nem kizárólag a Medgyessy-kormány bűne" az elmúlt másfél év "gazdasági hanyatlása", de hangsúlyozta: miközben a Fidesz-kormány azonnal cselekedett, korrekciós és vállalkozásösztönző lépéseket hajtott végre 2000-ben, a jelenlegi kabinet "karba tett kezekkel várja az európai gazdasági fellendülést".

Varga Mihály rámutatott: a kormány viszont aktívan járult hozzá az önkormányzatok "drámai elszegényedéséhez".

A közelgő EU-csatlakozás kapcsán a bizottság elnöke azt fejtegette, hogy a kis- és középvállalkozásokat nem készítették fel a tagságra, sőt, a cégautó adójának duplájára emeléssel, az ökoadó bevezetésével újabb terheket rónak rájuk.

Rendkívül káros - és 200 ezer embert kedvezőtlenül érint -, hogy a lakásépítésre eddig biztosított hitelkedvezményeket "elvonják", és számos termék esetében - tankönyv, újság, gabona, zöldség, gyümölcs, pelenka - emelik az áfát.

"A Medgyessy-kormány másfél év alatt semmiféle gazdaságpolitikát nem dolgozott ki, és ahelyett, hogy most ösztönözné a kis- és középvállalkozásokat, védené a gazdákat, nem teszi meg" - összegezte álláspontját Varga Mihály.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek