Választási csalás után életveszélyesen megfenyegették a Fidesz demecseri polgármester-jelöltjét
Életveszélyesen megfenyegették Fáky Lászlónét, a Fidesz demecseri megismételt időközi polgármesteri választáson is induló jelöltjét, aki rendőrségi feljelentést tett - erősítette meg az MTI értesülését kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dátum: 2003-10-28 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:30.968488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fülöp Gergely rendőr hadnagy elmondta: az ügyben veszélyeztetés gyanújával szabálysértési eljárás indult. A sajtóreferens részleteket azonban nem közölt. Az MTI pártkörökből származó információja szerint a jelöltet telefonon fenyegette meg egy ismeretlen személy még hétfőn, miután a sajtóhírekből közismertté vált, hogy a bíróság elrendelte a demecseri választás megismétlését különböző, az eredményt befolyásoló kampányszabálytalanságokat megállapítva.
MTI - fidesz.hu
***
Emlékezetes, Kuncze Gábor szabad demokrata frakcióvezető a Parlamentben az előző hétfőn azt mondta: "a helyiek semmilyen csalást nem követtek el, olyat pedig különösen nem, ami törvénytelen lett volna és befolyásolta volna a választások eredményét".
fidesz.hu