Bush lányai miatt halasztódhat a jövő évi NATO-csúcs
Brüsszeli NATO-források kedden megerősítették azokat az amerikai híreket, hogy valószínűleg el kell halasztani az eredetileg jövő májusra tervezett isztambuli NATO-csúcsértekezletet.
Dátum: 2003-10-28 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:31.295094, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ok kissé szokatlan, de végül is érthető: a Fehér Ház rádöbbent, hogy a hosszas egyeztetésekkel tető alá hozott, május 20-21-i időpontban George Bush amerikai elnök mégsem ér rá, mert ugyanekkor lesz lányainak egyetemi diplomaosztója, s azon ő részt akar venni.
A jövő évi NATO-rendezvény lesz az első ilyen csúcsértekezlet Törökországban 1957 óta, s az ankarai vezetésnek szívügye a rendezvény tökéletes lebonyolítása, a legmagasabb rangú vezetők részvétele. Ezért azután a törökök a brüsszeli források szerint felháborodottan elutasították az amerikai vezetés áthidaló javaslatát, hogy a csúcsot tartsák meg az eredeti időpontban, csak éppen Bush helyett Dick Cheney alelnök képviselné azon az Egyesült Államokat. Mint ahogy egy régóta tervezett gazdasági konferencia - s így a szállodai férőhelyek szűkössége - miatt az a javaslat is elvérzett, hogy a csúcsértekezletet rendezzék meg június elején, közvetlenül a normandiai partraszállás 60. évfordulója előtt: ezen az évfordulón ugyanis Bush is ott lesz Franciaországban, s útja elé talán be lehetne iktatni egy törökországi kitérőt.
A brüsszeli NATO-központban jelenleg azt mondják a legvalószínűbbnek, hogy a csúcsot június legvégén tartják majd meg - bár ez sem tökéletes megoldás, hiszen egyes országok vezetői időközben más programot terveztek ekkorra. Az egyeztetés egyébként már csak azért sem könnyű, mert a csúcsra a jelenlegi 19 NATO-tag és a hét jövőre csatlakozó ország (a három balti állam, Szlovénia, Szlovákia, Románia és Bulgária) mellett az Euroatlanti Partnerségi Tanács további 20 államának vezetőit is meghívják, azaz 46 országgal kell időpontot egyeztetni.
Brüsszeli források szerint az isztambuli csúcs kapcsán nem csak az időponttal vannak problémák: a NATO-tagállamok illetékesei már hónapok óta keresik, hogy a hét új tagállam felvétele mellett - amely most már eldöntött kérdés, s így inkább csak protokolláris feladat - mi legyen a csúcs központi témája, a külvilágnak szánt üzenete. A tavaly novemberi prágai NATO-csúcsértekezletnek - amellett, hogy itt döntöttek a NATO kibővítése mellett - ilyen központi témája volt a katonai szövetség haderejének átalakítása, modernizálása. Ez a folyamat azóta beindult, de aligha ér el olyan szintre a jövő év nyaráig, hogy Isztambulban újabb látványos bejelentésekre adjon alkalmat.
MTI - fidesz.hu