Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat Koreit kérte fel kormányalakításra

Ahmed Korei ügyvezető miniszterelnököt kérte fel ismét kormányalakításra, azaz a jelenlegi szűk körű ügyvezető kormány kibővítésére kedden Jasszer Arafat palesztin elnök, és a megbízatást Korei el is fogadja - jelentette be kedden Rámalláh-ban Nabíl Saat palesztin külügyminiszter.


Dátum: 2003-10-28 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:34.002682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új, nagyobb létszámú kormány megalakítására vonatkozó döntést a legjelentősebb palesztin szervezet, a Fatah Központi Tanácsának ülésén hozták meg - mondta Nabil Saat, hozzátéve, hogy a megbízás kapcsán a testület, illetve személyesen Jasszer Arafat egyhangú támogatásáról biztosította Ahmed Koreit.

Saat közlése szerint Arafat a jövő hét közepéig, az ügyvezető kormány mandátumának november 4-i lejártáig adott határidőt Koreinek az új kabinet megalakítására. A palesztin miniszter hangsúlyozta, hogy a kabinetet a lehető legrövidebb időn belül meg akarja alakítani. Nincs több veszíteni való idő - fűzte hozzá.

Korei korábbi kormányalakítási erőfeszítései rendre kudarcot vallottak néhány kulcspozíció, elsősorban a különböző palesztin biztonsági szervezeteket is ellenőrző belügyi tárca betöltése kapcsán Arafat és a kormányfő között kirobbant viták miatt. Nabíl Saat elismerte, hogy a megalakítandó új kormány belügyminiszterét illetően még nincsenek konkrét elképzelések. Annyit mindenesetre hangsúlyozott, hogy a kabinetnek erőskezű belügyminisztere lesz, aki képes lesz az összes rábízott biztonsági feladat kezelésére. Konkrét nevek eddig nem merültek fel, de az elvekről megállapodtunk - mondta Nabíl Saat.

Rámalláhban már napok óta tartották magukat azok az értesülések, miszerint Arafat a biztonsági erők feletti ellenőrzés miatti nézeteltéréseik ellenére újra Koreit akarja megbízni kormányalakítással. Korei azonban előzőleg néhányszor olyan kijelentéseket tett, hogy nem vállalná az újabb megbízatást - emlékeztetett az AP hírügynökség.

Koreinek, aki erősen reméli, hogy tartós tűzszünetet köthet Izraellel, előző kabinetjébe nem sikerült bevonnia a szélsőséges palesztin csoportok képviselőiből senkit sem.

Az Egyesült Államok és az útiterv kidolgozásában résztvevő többi ország, illetve az ENSZ folyamatosan figyelemmel kíséri a palesztin kormányalakítási erőfeszítéseket. Az Egyesült Államok és Izrael azon a véleményen van, hogy a rendfenntartó és biztonsági erők irányításának egyetlen kézben kell összpontosulnia, mert csak így lehetnek hatékonyak a szélsőséges csoportok felszámolására tett erőfeszítések.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek