Kétszáz millió euróról mondott le a kormány
A kormány alkalmatlan hazánk uniós érdekeinek megfelelő képviseletére, ezért - ha még a maradék becsület nyomai megvannak benne - le kell, hogy mondjon - jelentette ki Surján László kedden sajtótájékoztatón. A képviselő ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy László Csaba pénzügyminiszter arról tájékoztatta őt egy levélben, hogy a kifizetési előirányzatok tényleges összege több mint 200 millió euróval marad el a koppenhágai megállapodásban rögzítettektől.
Dátum: 2003-10-28 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:34.301297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Surján László felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a 2004. évi költségvetés tervezetében körülbelül 280 millió eurónak megfelelő 71,5 milliárd forintot szerepeltet az EU kohéziós alapjából lehívható összegként, holott - mint mondta - a koppenhágai megállapodás értelmében összesen 56 millió euró áll a tíz új tagállam rendelkezésére, amiből mintegy kétmilliárd forintnyi összeg jut Magyarországra.
Surján László nem érti azt sem, hogy a kormány a 71, 5 milliárd forintot miért azonosítja a jövő évben megszerezhető távlatos pénzekkel, hiszen az unió költségvetése szerint Magyarország távlatos fejlesztési pénzként 84-103 milliárd forintot szerezhetne meg.
A képviselő ismertette László Csaba pénzügyminiszter hétfői levelét, amelyből kiderül, hogy az unió legújabb ajánlata 200 millió euróval - vagyis 50 milliárd forinttal - kevesebb, mint amit az Európai Parlament által már megszavazott koppenhágai megállapodás tartalmaz. Ezzel kapcsolatban bírálta a kormányt, mert az Európai Tanácsban nem járt közben amiatt, hogy az unió a korábbi ígéretét megtartsa.
Surján László úgy véli, ha a kormány időben tájékoztatja az Európai Parlamentben megfigyelői státuszban lévő képviselőket a kedvezőtlen fejleményekről, akkor Magyarország számára kedvező megoldás születhetett volna. Ezzel összefüggésben arra emlékeztetett, hogy korábban sikerült keresztül vinniük azt is, hogy 600 millió euróval növekedjék meg a tíz új tagállam költségvetése.
Surján László a kormány a magatartását érthetetlennek nevezte és leszögezte: elképesztő az is, ha a kormány mindezt szó nélkül lenyelte, mintahogyan az is, ha a levél tartalma szakmai tévedés, vagy rosszindulatú ferdítés.
- A kormány a levélben foglaltak alapján alkalmatlan a feladatainak az ellátásra, ha a maradék becsültének a nyomai még megvannak, akkor ezután lemond - zárta szavait a képviselő.
fidesz.hu