2004-es költségvetés: az ígéretek és a valóság közt ég és föld a különbség
A 2004-es költségvetés, és a kormány választási ígéretei között ég és föld a különbség - mutatott rá az igazságra Áder János, a Fidesz vezérszónoka a Parlamentben. A költségvetés általános vitája során a frakcióvezető leszögezte: Medgyessy Péter rútul becsapta a választókat.
Dátum: 2003-10-28 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16472
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:35.617233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány a jövő évi költségvetéssel nem teljesíti a gyermekeknek, a szülőknek, a nyugdíjasoknak, a fogyatékkal élőknek és a mezőgazdaságban dolgozóknak tett ígéreteit - mondta Áder János kedden a parlamentben.
Hangsúlyozta: a kormány több pénzt, jóléti rendszerváltást és létbiztonságot ígért a családoknak, a miniszterelnök azonban már a költségvetési javaslat beterjesztése előtt azt mondta: a kabinet nem tudja vállalni, hogy jövőre emelkedjen az életszínvonal.
A választási ígéretek között szerepelt a szociális háló rendszerének megőrzése és fejlesztése is, ennek ellenére a tervezet csökkentené a családsegítő, és gyermekjóléti szolgálatok számára juttatandó forrásokat.
A Fidesz frakcióvezetője rámutatott: két éve nem emelkedik a családi adókedvezmény összege. Áder János kitért arra: a kormány korábban a lakáshitel-támogatási rendszer megtartását és bővítését is tervezte, jelenleg azonban csökken a kamattámogatás mértéke, és szűkül a hitelhez jutók köre is. A korábbi 20 milliárdról 7 milliárd forintra szűkül a bérlakás-építésre igénybe vehető támogatások összege.
Áder János kiemelte: a kabinet a ciklus végéig összesen 100 ezer új munkahely létrejöttével számol, miközben saját maga küld el 8000 embert a központi intézményekből, és további 45 ezer ember elbocsátására készteti az önkormányzatokat.
Medgyessy Péter vállalta azt is, hogy "2004-ben befejezzük a Tisza és mellékfolyói teljes körű árvízvédelmi rendszerének, valamint a Duna-Tisza köze kiszáradását gátló hálózat megépítését, zöld folyosó létrehozását." Áder János rámutatott: mindez természetesen nem történik meg.
A szintén Medgyessy Péter személyes vállalásai között található 800 kilométer új autópályáról Csillag István már azt mondta, nem mi ígértük - emlékeztetett Áder János egy InfoRádióban elhangzott interjúra. Majd rámutatott: a gazdasági miniszter ott úgy vélte, hogy 2006-ban az összes eddig megépült és használatba vett autópályát mondott, azaz a kormány 4 éves saját sikereként akarná az ország eddigi autópálya-építéseit elkönyvelni.
Ám, mutatott rá a frakcióvezető, igaza lehet még Fábry Sándornak, aki azt mondta: ha 2006-ban a kormány nem látja megvalósultnak a 800 kilométer új autópályát, akkor sávonként fogja számolni. Ha így sem találja meg mind a 800 kilométert, akkor oda-vissza is számolja majd. Ám vigyáznia kellene, figyelmeztetett Áder János: a végén nehogy bontani kelljen, hogy a pontos szám legyen a végeredmény.
Az infláció, az élelmiszerek, valamint a gyógyszerek árainak növekedésével, és a gáz- és áramdíjak emelésével az állam egy havi járadékot "vesz ki a nyugdíjasok zsebéből".
Ha a kormány nem hallgat az ellenzékre, hallgatnia kellene az Állami Számvevőszék megállapításaira, amelyek szerint drámai mértékű lett az önkormányzatok hitelállománya, költségvetésükben nem lesz fedezet a béremelésre, azt csak létszámleépítéssel tudják majd kigazdálkodni. Csökkenni fognak a okmányirodáknak, a falugondnoki szolgálatoknak, valamint a szociális intézményeknek juttatható források - mondta a Fidesz vezérszónoka.
A költségvetésből mintegy 80 milliárd forint hiányzik a mezőgazdaság támogatására.
MTI - fidesz.hu