Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvényt sértett a Krónika 2.

A Magyar Rádió Rt. Esti Krónika, illetve Reggeli Krónika című műsoraiban 2003. október 2-án és 3-án megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény kiegyensúlyozottságról szóló rendelkezéseit, amikor arról számolt be, hogy a fideszes képviselők nem voltak jelen a magyar miniszterelnök beszédekor az Európa Tanács strasbourgi ülésén, azonban nem adott helyt Surján László távolmaradást megindokoló magyarázatának.


Dátum: 2003-10-28 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:36.506348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


ÁLLÁSFOGLALÁS

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához. Kifogásolta, hogy a Magyar Rádió Rt. 2003. október 2-án sugárzott Esti Krónika, valamint október 3-ai Reggeli Krónika című műsoraiban tudósított arról, hogy a kormányfő strasbourgi ET-felszólalásán nem vettek részt a Fidesz képviselői, Surján László fideszes politikus távolmaradást indokoló nyilatkozatáról azonban nem tájékoztatott.

A Panaszbizottság 5. számú eljáró tanácsa a panasznak

helyt ad.

Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának 5. sz. eljáró tanácsa kötelezi a műsorszolgáltatót, hogy az 1996. évi I. törvény 5. § (2) bekezdése szerint a jelen állásfoglalás kézhezvételét követő, illetve soron következő Esti Krónika című műsorában értékelő magyarázat nélkül tegye közzé az alábbiakat:

"Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága megállapította, hogy a Magyar Rádió Rt. 2003. október 2-án az Esti Krónika, 3-án pedig a Reggeli Krónika című műsoraiban megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. §-ában foglalt követelményeit. A Krónika műsoraiban beszámolt arról, hogy a fideszes képviselők nem voltak jelen Strasbourgban az Európa Tanács ülésén a magyar miniszterelnök beszédekor, ismertette a szabad demokrata Eörsi Mátyás ezt elítélő véleményét, de nem közölte a fideszes Surján László - akkor már ismert - távolmaradást indokoló nyilatkozatát."

Jelen állásfoglalással szemben az 1996. évi I. törvény 51. § (1) bekezdése értelmében, annak közlésétől (kézhezvételétől) számított negyvennyolc órán belül - a Panaszbizottság útján - jogorvoslati kérelemmel lehet fordulni az Országos Rádió és Televízió Testülethez (1088 Budapest, Reviczky u. 5.).

Indokolás

Az eljáró tanács meghallgatta a bepanaszolt műsorrészleteket, továbbá a panaszos szóbeli kiegészítését, valamint ennek alapján megtekintette a Magyar Televízió Rt. 2003. október 2-i esti Híradóját. (A műsorszolgáltató nem képviseltette magát a tárgyaláson, illetve nem küldte el azt a levelet sem, amelyet a panaszosnak eljuttatott, s amelyben az utóbbi elmondása szerint elismerte hibáját.)

Az eljáró tanács mindezek alapján megállapította, hogy a Magyar Rádió Rt. Esti Krónika, illetve Reggeli Krónika című műsoraiban 2003. október 2-án és 3-án megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 4. §-ának a kiegyensúlyozottságról szóló rendelkezéseit. A Krónika kifogásolt adásaiban a rádió helyszíni tudósítója elmondta, hogy a fideszes képviselők nem voltak jelen a magyar miniszterelnök beszédekor az Európa Tanács strasbourgi ülésén, ismertette a szabad demokrata Eörsi Mátyás ezt elítélő nyilatkozatát, de nem adott helyt Surján László távolmaradást megindokoló magyarázatának. Az utóbbi nyilatkozat az MTI révén már ismert volt október 2-án délután, arról az MTV1 esti Híradója is beszámolt.

Az eljáró tanács mindezek alapján úgy ítéli meg, hogy a Magyar Rádió Rt. többször is egyoldalúan tájékoztatott a szóban forgó eseményről.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek