Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Moszkvában az EU-trojka

A Yukos-ügy Oroszország belügye, amely nem vetheti vissza az orosz-EU kapcsolatokat - jelentette ki Franco Frattini, az Európai Unióban elnöklő Olaszország külügyminisztere kedden Moszkvában.


Dátum: 2003-10-28 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:36.795169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frattini szavai szerint az olajvállalat körüli helyzet az orosz bírói hatalomra tartozik, amely nem lehet hatással az EU és Oroszország kapcsolataira.

Az olasz külügyminiszter azt mondta: tudomása szerint konkrét pontokban emeltek vádat a Yukos elnöke ellen, s ezért nem is kívánja kommentálni az ügyet. Mint hozzáfűzte, tiszteletet és bizalmat táplál az orosz kormány irányában.

A Yukos-ügyről nem is esett szó Igor Ivanov orosz külügyminiszter és az EU-trojka vezetői közötti keddi moszkvai tárgyalásokon - mondta Frattini.

Az Unión belül nincsen nézeteltérés Mihail Hodorkovszkij Yukos-elnök letartóztatásának megítélésében - jelentette ki a tárgyalások után Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa. Hozzátette: Hodorkovszkij őrizetbe vételét egyedüli esetnek tekinti, és ő sem kívánja értékelni az orosz bűnüldöző hatóságok magatartását.

A tárgyalópartnerek kifejezték együttműködési szándékukat az iraki rendezést illetően. Az orosz külügyminiszter azt mondta, hogy az iraki szuverenitás helyreállítására vonatkozó időrendet december 15-ig az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kell terjeszteni.

Igor Ivanov ezenkívül átadta európai tárgyalófeleinek a közel-keleti rendezést célzó ENSZ BT-határozat tervezetének orosz változatát.

Oroszország és az EU közös meggyőződése szerint folytatni kell Iránról a párbeszédet. Frattini elmondta, Európának az az álláspontja: Iránnak bizonyítania kell, hogy a helyes utat járja.

A tárgyalásokon - amelyen Ivanov, Frattini és Verheugen mellett részt vett Brian Cowen ír külügyminiszter és Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa - szó esett az EU és Oroszország biztonsági együttműködéséről is. Frattini kijelentette, hogy a két fél között e tekintetben partneri, baráti a kapcsolat. Úgy vélte, a stratégiai viszony erősítése lesz a cél a november 6-i római orosz-EU csúcson.

A csecsenföldi helyzettel, a Kreml nyugati sajtó által élesen bírált csecsen politikájával kapcsolatban az európai diplomaták nem fogalmaztak meg kifogásokat, ellenkezőleg, Frattini azt mondta: az EU nagyra értékeli a csecsenföldi alkotmányos reformokat. Európa a jövőben is segítséget nyújt Oroszországnak a terrorizmus elleni harcban - hangsúlyozta az olasz külügyi tárca vezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek