Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már nem tud mivel riogatni az MSZP

Az első forduló után megszűntek olyan, félelmet és zavart keltő momentumok, amelyek miatt feltételezhető, hogy a választópolgárok nem mertek a polgári oldalra voksolni - közölte Bartha László, a Fidesz-MDF parlamenti képviselőjelöltje Balogh Lászlóval, szintén a párt jelöltjével tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2002-04-08 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1537
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:35.230779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint kifejtette, "ment egy folyamatos riogatás, ami a szélsőjobb jelenlétét feltételezte a kormányban, és egy rémképpel próbálta zavarni a választókat". - A MIÉP és a polgári erők koalíciójára gondolok, amely már tényszerűen nem következhet be, hiszen a MIÉP nem jutott be a parlamentbe, tehát ettől már nem kell tartaniuk a választópolgároknak - mondta a politikus.

Bartha László felidézte, hogy 1998-ban az első fordulóban országosan 3,5 százalék volt az MSZP előnye, az idén pedig alig éri el az egy százalékot. - Negyvenötezer szavazatot igenis meg lehet változtatni, a Fidesz-MDF-nek jó okai és reményei vannak a mostani eredmény megfordítására - szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy a mostani választások eredménye hatással lesz-e a helyhatósági választásokra, Bartha László úgy fogalmazott: "sok víz lefolyik addig még a Tiszán".

Balogh László MDF-es képviselő azzal magyarázta választási eredményüket, hogy nem tudták programjukat egyértelműen eljuttatni minden választópolgárhoz.

A következő két hétben - szavai szerint - legfőképpen ezt kell pótolniuk.

A politikus kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy "az MDF önálló frakcióval bent lesz a Parlamentben, így az minimum négypárti lesz".

Bartha László az első fordulóban MSZP-s jelölt mögött a második helyen végzett Csongrád megye 3-as választókerületében (Szeged). Balogh László a 2-es körzetben (Szeged) az első helyet szerezte meg, szoros küzdelemben a szocialista párt jelöltjével.

Kapcsolódó elemek