Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gül: Bremer nem ismeri Irak történetét

Abdullah Gül török külügyminiszter szemére vetette Paul Bremernek, az Egyesült Államok iraki közigazgatási vezetőjének, hogy nem ismeri Irak térségét és történelmét. - Ebből, valamint a hagyományok ismeretének hiányából fakadnak az Egyesült Államok iraki nehézségei - jelentette ki Gül kedden Ankarában újságírók előtt.


Dátum: 2003-10-28 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:37.722765, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bremernek arra a kijelentésére reagálva, amely szerint Irak "az Oszmán Birodalom egykori gyarmata volt", Gül megállapította: "Ha Bremer ismerné a történelmet, tudná, hogy ezen a vidéken az oszmánok idején békesség uralkodott, és ugyanez vonatkozik Jeruzsálemre és a palesztin területekre is".

Gül hírügynökségi jelentések szerint megerősítette, hogy Törökország nem siet katonákat küldeni Irakba. Mint mondta, Ankara számára csak az Egyesült Államok a tárgyalópartner, nem pedig az ideiglenes iraki kormányzótanács. "Jelenleg az Egyesült Államok gyakorolja a hatalmat Irakban. Mi azonban nem akarjuk, hogy ez így is maradjon. De ez már más téma. Az Egyesült Államok idejött, és megszállta az országot. Ezért az amerikaiak a mi tárgyalópartnereink. Ennek ellenére Törökország tiszteletben tartja az iraki nép magatartását és óhajait" - így Gül.

Török katonák tervezett Irakba küldése eddig megbukott az irakiak ellenérzésén és az amerikaiak habozásán. Előző nap Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök kijelentette, hogy megszakadtak a Washingtonnal folytatott tárgyalások. Az Észak-Irakban élő kurdok nem akarják, hogy török katonák állomásozzanak szállásterületükön. Az amerikaiak ezért azt látnák legszívesebben, ha a török fegyveres erők az úgynevezett szunnita háromszöget vonnák ellenőrzésük alá, ahol még számos híve van Szaddám Huszein megbuktatott rendszerének, és ahol sok merényletet követtek el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek