A rendszerváltozás dokumentumfilmjei Budapesten
A rendszerváltozás dokumentumfilmjei címmel négynapos vetítéssorozat kezdődik a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) szervezésében szerdán Budapesten. A fesztivál keretében összesen 84 film pereg az Odeon-Lloyd és a Szindbád moziban - közölte kedden a MADE.
Dátum: 2003-10-28 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:38.017852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A programban szerepel Az ellenzéki kerekasztal története című ötrészes sorozat is - mondta a MADE képviseletében Kovács Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a filmeket mintegy hatszáz beküldött alkotás közül választotta ki a zsűri.
A fesztivált Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója nyitja meg. Ezt követően tartják Gyarmathy Lívia: A lépcső című alkotásának díszbemutatóját az Odeon-Lloyd moziban.
A további programban szerepel egyebek mellett Sólyom András: Hangok a Blokádból, Ember Judit: Pócspetri, Sára Sándor: Pergőtűz, Kisfaludy András: Mucius, Jancsó Miklós: Elmondták-e neked?, valamint Almási Tamás: Az út vége című alkotása.
Láthatja a közönség Erdélyi János: Antall József, Fekete Ibolya: Az apokalipszis gyermekei, Dér András: Ultrareneszánsz, és Salamon András: Városlakók című filmjét is.
A vetítések reggeltől késő estig tartanak a Szindbád mozi két termében, az Odeon-Lloyd vetítőtermében, és a rendszerváltozás dokumentumfilmjei peregnek majd a filmszínházak előterében felállított képernyőkön is.
Szerdán, csütörtökön és pénteken a bemutatott alkotásokhoz kapcsolódóan vitaestet tartanak a Szindbád moziban, meghívott politológusok, történészek részvételével.
A MADE második alkalommal hirdetett fesztivált azzal a céllal, hogy - különböző tematikák szerint - bemutassa a magyar dokumentumfilm kincsestárát. A két évvel ezelőtti első vetítéssorozatot Rejtőzködő történelem - 50 év 100 dokumentumfilmje címmel rendezték meg a Művész moziban.
MTI - fidesz.hu