Ilham Aliyev az új azeri elnök
Ilham Aliyev Azerbajdzsán új elnöke - erősítette meg hivatalosan kedden az alkotmánybíróság.
Dátum: 2003-10-28 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:38.597645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aliyev elsöprő, bár vitatott győzelmet aratott október 15-én a leadott szavazatok 76,84 százalékának megszerzésével. A voksoláson a 3,2 millió választásra jogosult állampolgár 71,23 százaléka vett részt.
Az alkotmánybíróság döntése - amely az alaptörvény által előírt formaság - után három nappal Ilham Aliyev elfoglalhatja posztját.
Ilham Aliyev 41 éves, a leköszönő államfő, a 80 éves, betegeskedő Heydar Aliyev fia. Megválasztásával az első politikai dinasztia jött létre egy volt szovjet köztársaságban.
Az ellenzék és a nemzetközi megfigyelők számos csalásról és nyomásgyakorlásról számoltak be, a hatóságok elutasították a vádakat. A választás másnapján véres összecsapásra került sor az ellenzéki erők és a rendfenntartó erők között az azerbajdzsán fővárosban - emlékeztet az AFP francia hírügynökség.
Az új államfő 1961. december 24-én született, 1982-ben szerzett diplomát a moszkvai nemzetközi kapcsolatok intézetében (MGIMO). 1985 és 1990 között a MGIMO-n oktatott, majd 1991 és 1994 között Moszkvában az Orient vállalat vezérigazgatója volt.
1994-től az azerbajdzsán állami olajvállalat alelnöke, 1996-tól pedig első alelnöke volt. 2003 augusztusától miniszterelnök.
MTI - fidesz.hu