Orbán Viktor és Medgyessy Péter között kell választani
A Fidesz jó esélyt lát arra, hogy a választások második fordulójában az emberek nyerjenek - jelentette ki Pokorni Zoltán hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten. A Fidesz elnöke arra buzdítja a vidéken, kistelepüléseken élőket, hogy a budapestiekhez, illetve a nagyvárosokban lakókhoz hasonlóan nagy számban vegyenek részt a voksolások második fordulójában.
Dátum: 2002-04-08 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:35.545447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Véleménye szerint a magyar demokrácia erejét mutatja, hogy a választás eredményeként nem jutott be az Országgyűlésbe egyetlen szélsőséges erő sem. - A valóság megmutatta önmagát: a szélsőségekkel való riogatás hazugság volt - tette hozzá. Mint mondta, a riogatók a szélsőjobbal való fenyegetéssel nem akartak mást elérni, mint a félelem magját elhinteni.
Pokorni Zoltán megfogalmazása szerint az embereknek a polgári, illetve a szocialista jövő választása mellett arról is dönteniük kell, hogy Orbán Viktor vagy Medgyessy Péter tudja-e jobban ellátni a kormányfői teendőket; mérlegelni kell a két politikus képességeit, eddigi munkáját és teljesítményét. - Döntsék el, melyik emberre bízzák gyermekeik, családjuk jövőjét - fogalmazott a Fidesz-elnök.
A politikus úgy látja, hogy a voksolás első fordulója az előzetes várakozásokhoz képest jóval szorosabb eredményt hozott a Fidesz és az MSZP között. - A következő két hétben két győzelemre esélyes párt küzd egymással - szögezte le Pokorni Zoltán.
Kiemelte, hogy még soha ennyien nem szavaztak a polgári összefogásra és a Fideszre, mint most. Jelezte, a Fidesz-MDF együttműködésre voksolók száma az első fordulóban meghaladta a 2 millió 300 ezret.
Értékelése alapján Budapesten és főként a pesti oldalon mindig a szocialisták szavazótábora volt erősebb. Annak, hogy az arányok most még inkább a Fidesz hátrányára mozdultak el, szerinte az az oka, hogy a fővárosban külön, közvetlenül az emberekhez eljutó negatív kampányt folytatott az MSZP. Hozzáfűzte azt is, hogy a közvélemény-kutatások lebecsülték a fővárost illetően a szavazáson részt vevők számát.
Pokorni Zoltán arra a kérdésre, hogy Kövér László utóbbi hetekben tett kijelentései befolyásolhatták-e a voksolás első fordulóját, azt mondta: a szocialisták az inkriminált mondat kapcsán hazugságot adtak a Fidesz ügyvezető alelnökének szájába és ezzel akartak oktalan riadalmat kelteni.
Az SZDSZ-re vonatkozó kérdésre válaszolva a párt kampányát politikai módszereiben radikálisnak, alapvetően nem a tartalomra koncentrálónak ítélte.
Arra a felvetésre, hogy kiknek a szavazataira számít a Fidesz a második fordulóban, Pokorni Zoltán elmondta, hogy pártállástól függetlenül mindenkiére, aki a polgári jövőt választja és azokéra is, akik az első fordulóban nem járultak az urnákhoz.