Határmódosítás nélküli nemzeti integráció
A kettős állampolgárság eszköz, mellyel elérhetjük a határmódosítás nélküli nemzeti integrációt - mondta Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke kedden Szegeden.
Dátum: 2003-10-28 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:40.943595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem hisszük, hogy érdemes lenne olyan kétoldalú tárgyalásokat folytatni Szerbiával, melyek kimenetele a végsőkig bizonytalan" - tette hozzá az elnök a csongrádi megyeszékhelyen tartott tájékoztatóján.
Ágoston András hangsúlyozta: a magyar kormánnyal jelenleg folyó tárgyalásokon a vajdasági szervezetek szakértői között egyetértés van abban, hogy ezt a kérdést törvénymódosítással kell megoldani.
A VMDP elnöke kijelentette: az állampolgársági törvény módosításával lehetőséget kellene adni arra, hogy aki kéri a Vajdaságból, az viszonylag rövid időn belül megkaphassa az állampolgárságot.
"Abból indulunk ki, hogy az állampolgársággal járó alapvető jog az útlevél, ahhoz szeretnénk hozzájutni, minden, ami e mellé jön, az nagyon jó, és megköszönjük" - mondta Ágoston András.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy esetleg nemcsak magyar nemzetiségű szerbia-montenegrói állampolgárok is folyamodnának a jobb utazási lehetőséget biztosító magyar útlevélért, az elnöke kifejtette: a magyar belügyi szervek mindig megtalálták a lehetőséget arra, hogy megfelelő belső kritériumok alapján hozzanak döntést az állampolgársági kérelmekről.
A VMDP-nek mindig az volt a célja, hogy a vajdasági magyarság mint közösség megmaradjon, aki azonban el akarja hagyni szülőföldjét, annak nem lehet megtiltani azt - tette hozzá.
A kettős állampolgárság megteremtené a lehetőséget arra, hogy aki mindenképp távozni akar, az Magyarországon találja meg boldogulást - emelte ki Ágoston András.
MTI - fidesz.hu