Emlékkiállítás Gábor Miklós alkotásaiból
Hamlet rajzol címmel a város jeles szülöttének, Gábor Miklós Kossuth-díjas színművésznek mintegy száz alkotásából álló emlékkiállítást nyitott meg kedden Ruszt József Kossuth-díjas rendező Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színházban.
Dátum: 2003-10-28 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:41.337298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar színház- és filmművészet kiemelkedő alakja halálának ötödik és Az ember tragédiája zalai bemutatójának, s benne a művész Lucifer-alakításának 20. évfordulója tiszteletére rendezett tárlat méltó felidézője Gábor Miklós sokoldalú alkotói pályájának.
Tus-, szén- és ceruzarajzai ugyanolyan lényegre törő, fegyelmezett vonásokkal örökítik meg színházi élményeit, a felkeresett tájakat, hozzátartozóit és művészbarátait, mint amilyen pontossággal, művészi alázattal színpadi, filmbéli figuráit megformálta.
A mintegy száz grafikai munka mellett számos tárlóban mutatják be az általa írt szakmai és önéletrajzi ihletésű köteteket, a róla szóló elemzéseket, újságcikkeket.
A Gábor Miklós emlékkiállítás, amelynek megnyitóján ott volt özvegye, Vass Éva színművész is, november 15-ig tekinthető meg a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előcsarnokában.
A gyermekévei egy részét Zalaegerszegen töltő, 1998. június 2-án, 79 éves korában elhunyt Kossuth-díjas színművész emlékét más módon is őrzi a város. Az Ady utca 9. szám alatti szülőháza falán tavaly márciusban avatták fel Gábor Miklós félalakos, felejthetetlen, ballonkabátos-kalapos Lucifer-alakítását felidéző bronz portréját, Béres Sándor szobrászművész alkotását.
MTI - fidesz.hu