Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország 2004-ben szeretne az EU tagjává válni

Legkésőbb 2006 végéig tarthat az az átmeneti időszak, amelyben bevezetik az EU-hoz újonnan csatlakozó országok agrártermelőinek járó közvetlen uniós támogatásokat - jelentette ki a magyar külügyminiszter a Newsweeknek adott interjújában.


Dátum: 2002-04-08 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:35.835162, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai hírmagazin atlanti kiadásának legutóbbi számában, egy Magyarországról szóló hirdetési melléklet részeként közölte a nyilatkozatot.

Martonyi János emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottságnak a közvetlen mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos előzetes javaslatai távol állnak a magyar állásponttól. Az unió közös mezőgazdasági és regionális politikáját teljes egészükben ki kell terjeszteni az újonnan csatlakozó országokra, tiszteletben kell tartani az egyenlő elbánás elvét, s a régi és az új tagországokban is mindenki számára biztosítani kell a tisztességes versenyfeltételeket - fűzte hozzá.

Elmondta, hogy Magyarország 2004-ben szeretne az EU-tagjává válni, és hogy az országban a csatlakozás teljes politikai, illetve a közvéleményben is nagyon erős és stabil támogatottságot élvez.

Uniós csatlakozásával Magyarország egy 500 milliós piac részévé válik, ami új lehetőségeket nyit meg a kereskedelem és a külföldi tőke beáramlása előtt. Európa azonban nemcsak az integrációt, az egységes piacot vagy a közös valutát jelenti, hanem elsősorban értékekben és közösen vallott célokban jelenik meg - mondta.

Az uniós joganyag átvételének a kormány által jóváhagyott és aktualizált nemzeti programja tartalmazza mindazokat a feladatokat, amelyeket el kell végezni ahhoz, hogy Magyarország az év végére teljes mértékben megfeleljen a csatlakozási követelményeknek. Az egészségügyi rendszer reformja, illetve a gazdasági és társadalmi kohézió erősítése pedig nem sajátosan magyar probléma, hanem olyan feladat, amellyel valamennyi fejlett országnak meg kell birkóznia - fűzte hozzá Martonyi.

A háromoldalas melléklet bevezetőjében a hírmagazin a legfelkészültebb közép-európai EU-tagjelöltként mutatja be Magyarországot, amely virágzó gazdasága és a küszöbönálló uniós csatlakozás jóvoltából magasabb sebességfokozatba kapcsolhatott.

A privatizáció és a gazdasági liberalizáció folyamatai jórészt lezárultak, az export által vezérelt növekedés üteme pedig az idén várhatóan 3,8 százalék lesz az országban. Az EU-tagságra való felkészüléshez szükséges mélyreható változások időnként fájdalmasak voltak, de a lakosság türelme kifizetődőnek bizonyult, és a kilátások nagyon pozitívak - írja a Newsweek.

Idézi Szombati Bélát, a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetőjét, aki szerint az uniós csatlakozás után legkevesebb két évre lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország is bevezethesse az eurót. "A haladás iránya azonban világos. A gazdaságpolitika és a politika középtávon nagyon jól kiszámítható, ami bizalmat kelt a befektetőkben."

A lap utal arra, hogy a külföldi beruházások fellendítése érdekében Magyarország olyan ösztönző intézkedéseket is alkalmazott, amelyek egyesek szerint nem egyeztethetők össze az EU versenypolitikájával. A csatlakozás után ezért alkalmazkodnia kell majd az egyenlő versenyfeltételekre vonatkozó uniós előírásokhoz, Szombati szerint azonban ennek nem lesznek kedvezőtlen hatásai az újonnan érkező külföldi beruházásokra. "Az EU-tagság nagyobb biztonságérzetet nyújt majd a befektetőknek, számunkra pedig kiszámíthatóbb környezetet teremt. Ennek önmagában is ösztönző hatással kell járnia" - mondta az államtitkár-helyettes.

A melléklet harmadik részében Magyarország idegenforgalmi vonzerejét méltatja a Newsweek, amelyet jelentős részben az Európában párját ritkító hévízforrás-készletnek tulajdonít. Az idegenforgalom adja az ország hazai össztermékének a 10 százalékát, ezért fejlesztése a Széchenyi-tervnek is fontos része - írja a tudósító.

Kapcsolódó elemek