Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyar kormány a kettős állampolgárság ellen

Az újvidéki Magyar Szó című lap szerdai írásában azt a gyanút fogalmazza meg, a magyar kormány győzte meg a szerb vezetést arról, hogy baj lenne abból, ha a vajdasági magyarok megkapnák a magyar állampolgárságot.


Dátum: 2003-10-29 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:47.303056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap szabadkai szerkesztőségének vezetője, Kabók Erika szerint - noha Kovács László magyar külügyminiszter kételkedik benne - videó- és hangfelvételek tanúskodnak arról, hogy Medgyessy Péter magyar miniszterelnök szabadkai látogatása alkalmával Zoran Zivkovic szerb kormányfő kijelentette: semmi problémát nem lát abban, ha a vajdasági magyarok megkapják a kettős állampolgárságot. Zivkovic ezt két hónapra rá Nagybecskereken is megismételte.

Kabók szerint meglehetősen kézenfekvőnek tűnik, hogy Zivkovic az "azt tesszük, amit Európa mond" elméletnek alárendelve kényszerült véleményének módosítására, s ez az Európa - írja - "e kérdés vonatkozásában a jelenlegi magyar kormányban testesül meg".

"Ha a történtek fejlődéstanát elemzem, akkor kénytelen vagyok feltételezni, hogy maga a magyar kormány vetemedett arra, hogy meggyőzze a szerbiai kollégáit, baj lesz abból, ha csak a magyarok kapnak állampolgárságot, mert az nem eurokonform. A szerbiai politikusok meg attól való félelmükben, hogy nem kellünk Európának, nem akarnak frontot nyitni, nem szeretnék elveszíteni az egyetlen szomszédot, aki segítheti ügyünket a fejlett világhoz való közeledésben" - írja Kabók.

A szerbiai politikusok inkább megmásítják álláspontjukat, s a magyarok kárára belemennek abba az elvtelen játékba, hogy tudomást sem vesznek arról, hogy csaknem hatvanezer vajdasági horvátnak van horvát állampolgársága, és senkit sem ért bántódás amiatt, mert van horvát útlevele - mutat rá.

Szerbiában a hatalom nem gördített akadályt a kedvezménytörvény végrehajtása elé, senki sem emelte fel a szavát a vízumkényszer bevezetése ellen, s ugyanígy tudomásul vették volna a vajdasági magyarok kettős állampolgárságát is. Nem szerb részről keresték a kákán a csomót, nem a szerb hivatalos politika akadékoskodott, hanem a magyar kormány részéről indultak meg a gondterhelt kijelentések, majd politikai csatározások - írja Kabók, rámutatva arra, hogy Dragoljub Micunovic, a szerbiai kormányzó koalíció elnökjelöltje minapi szabadkai látogatásán azt mondta: a kettős állampolgárság civilizációs vívmány, amely nem irányul senki ellen, viszont nagyon sokat segít azokon, akik megkaphatják.

A szerb kormány, ahogy tudomásul veszi a horvát állampolgársággal kapcsolatos anyaországi döntést, úgy a magyar kettős állampolgárság kérdése elé sem gördít akadályt, csak legyen magyar politikai akarat ennek odaítéléséhez - írta szerdán az újvidéki Magyar Szóban a lap munkatársa, Kabók Erika.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek