Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kecskemétnek tisztított szennyvize lesz

Kecskemét és a térségéhez tartozó három település 5,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap az Európai Uniótól szennyvíz-csatornázási programjának megvalósításához; a beruházás 9,65 milliárd forintba kerül, amihez a kormány 2,9 milliárd forintot, a fennmaradó 10 százalékot pedig a települések biztosítják. Erről Szécsi Gábor, Kecskemét polgármestere tájékoztatott szerdán.


Dátum: 2003-10-29 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:51.522967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elmondta: Kecskemét, Kerekegyháza, Ballószög és Helvécia közösen nyújtott be pályázatot az Európai Unió környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztését támogató ISPA programjára.

A beruházás három részből áll; a kecskeméti biológiai szennyvíztisztító teljes körű rekonstrukcióját, egy komposztáló telep létesítését és a négy településen a szennyvíz-csatorna gyűjtőhálózatának kiépítését foglalja magába.

A nemzetközi tenderdokumentáció a tervek szerint 2004. januárjára készül el, ezt az érintett települések képviselőtestületeinek is jóvá kell hagyni.

A közbeszerzési eljárást az EU előírásainak megfelelően kell bonyolítani. A pályáztatás teljes folyamatát és ellenőrzését a Magyarországon működő EU Delegáció végzi.

A nemzetközi tender értékelése és eredményhirdetése 2004. júliusában várható; a próbaüzem a tervek szerint 2007. elején kezdődhet.

A beruházás keretében Kecskeméten mintegy 130 kilométer gerinc- és 70 kilométer bekötőcsatorna fog megépülni. A fejlesztéssel Kecskeméten a jelenlegi 51 százalékról 80 százalékra emelkedik a szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások aránya, a három kisebb településen pedig megközelíti majd a 100 százalékot. Szécsi Gábor szólt arról is: az önkormányzatoknak költségvetésükben el kell különíteniük a beruházáshoz szükséges saját erőt. Ennek az összegnek a teljes vagy részbeni kiváltására is pályázni fognak az állami költségvetésből biztosított lehetőségekre.

Mivel az ISPA, a felbontott úthálózat eredeti állapotának visszaállítására nyújt csak fedezetet, ezért a beruházáshoz kapcsolódóan Kecskeméten egy útfelújítási program is indul, aminek költségvetése 2,5 milliárd forint - tette hozzá a polgármester.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek