A PDSZ a kormányprogram megvalósítását várja
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) megelégedéssel értesült arról, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) történt megállapodás alapján a minimálbér 6 százalékkal nő jövőre, de kifogásolja, hogy a béremelés nem érinti a pedagógusokat - közölte szerdán a PDSZ elnöke.
Dátum: 2003-10-29 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:52.102439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A közoktatás terén azonban mindez nem tükröződik a javaslatban" - hívta fel a figyelmet Kerpen Gábor. Rámutatott: a tervezet a kormányprogrammal szöges ellentétben az oktatásban dolgozók bérének reálértékét csökkenteni igyekszik. "Ismét az oktatásban dolgozók hiteleznek a költségvetésnek" - fogalmazott az elnök. Hozzátette: a javaslat arra is utal, hogy a közszféra dolgozóinak a bére nőhet, ha létszámuk csökken, azaz a tervezet alapot ad a létszámleépítésre és semmilyen garanciát nem ad reálbérek szinten tartására.
Az érdekvédelmi tömörülés vezetője kifogásolta azt is, hogy az óvodák, iskolák fenntartását lehetővé tevő alapnormatívák túlnyomó többsége nem változik. Ez a jelenlegi helyzetben az oktatás-nevelés további folyamatos romlásához vezethet, ily módon nagy mértékben csökken a közoktatási törvényben megfogalmazott célok elérésének lehetősége.
Kerpen Gábor konkrét példaként az iskolán kívüli tevékenységek finanszírozását említette, amelyre normatíva formájában szerinte tanulónként 10 ezer forintot kellene elkülöníteni. Közölte: a PDSZ ugyanakkor üdvözli a térítésmentes étkezés és az ingyenes tankönyvek jogosultsági körének kiterjesztését, azonban ezt alapvetően nem oktatási, hanem szociális intézkedésnek tartja.
Hozzátette: a szakszervezet a kormányprogram teljesítését várja el a költségvetéstől, garanciát vár a kormánytól a reálbérek emelésére és az oktatási, nevelési intézmények működésének további fejlesztését eredményező intézkedéseket tart szükségesnek.
A PDSZ az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén még lát esély arra, hogy az említett, szakszervezet számára elfogadhatatlan javaslatok módosuljanak.
"Amennyiben nem közelednek az álláspontok, úgy a PDSZ más törvényes érdekérvényesítő eszköz alkalmazását veszi fontolóra és ebben kéri a többi közoktatási szakszervezet együttműködését" - mondta Kerpen Gábor.
MTI - fidesz.hu