Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minek ez a cirkusz?

Kétnapos sunyi hallgatás után megnyilvánult a hamisított Teller-levelet közzétevő, a MÚOSZ Etikai Bizottsága által szigorú megrovásban részesített Népszabadság-főszerkesztő, Eötvös Pál. A kegyeletsértő fő népszabót elmarasztaló döntés megállapítja: a Teller posztumusz üzenete című írással Eötvös "súlyosan megsértette az újságírói etikai kódexnek az újságírói felelősségre, a személyiségi jog védelmére, valamint a valósághű tájékoztatásra és a lelkiismeretességre vonatkozó szabályait".


Dátum: 2003-10-29 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:53.076595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eötvös az ítélet nyilvánosságra hozásának napján, hétfőn nem kívánt reagálni a döntésre egyetlen magyar újságban és médiumban sem. A saját lapjában ma megjelent írásban elismeri, hogy a szigorú megrovást "az általam elkövetett hibával (sic! - fidesz.hu) arányban állónak tartom". Nem is fellebbez, hanem új műfajt teremtve - óh, saját lap, óh, te áldott belső cenzúra - "lelebbez".

Teszi ezt sunyin, gyáván és aljasul. Saját erkölcsi mélyrepülését másokon számon kérve. Felháborodott "morálzsurnalisztaként" veti a számítógépbe sorait: "problémát mindössze az eljárást megindító személy (Halász János frakcióvezető-helyettes úr) mögötti szervezet, a Fidesz - MPSZ jelent". Jogvégzett Eötvös szerint a Fidesz "alkalmatlan személy és alkalmatlan tárgy" a nagy magyar tudós emlékét meggyalázó fő népszabó etikai felelősségre vonásának kezdeményezésére, holott az eljárótanács megállapítása szerint erre bárkinek lehetősége van. Majd megkezdi szellemi ámokfutását, leszedve a keresztvizet a Fideszről Kondor Katalinon át Schmitt Pálig, hogy az utóiratban a Magyar Nemzetnek és főszerkesztőjének is - egy kettejük által folytatott telefonbeszélgetés felidézésének erejéig - jusson a "szellemi morálatléta" kioktatásából. A mérhetetlen felindulás olyan újságírói magasságokba csap át, hogy szóvá teszi, valaki "Ede bácsizta" a szeptemberben elhunyt Teller Edét.

Alig egy hónapja még azt gondoltuk, azzal, hogy a Népszabadság megjelentette, majd a valóság kiderültéig, Eötvös Pállal az élen, körömszakadtáig védte a hírhedt hamisítványt, elérkeztünk a sajtóetika mélypontjára. Tévedtünk. Igaz, aggasztó jelek már röviddel az igazság kiderülése után is mutatkoztak. Többek között akkor, amikor a Teller Ede munkatársainak és intézetének egyértelmű cáfolatai után sete-suta beismerésre kényszerülő Eötvös "népszabója", az első erkölcsi pofontól még kissé kábultan, izgatottan igyekezett kinyomozni: hogyan jutottak az egyik laptárs birtokába az elhunyt tudós titkárnőjének diktált sorai, amelyek minden kétséget kizáróan leleplezték az Eötvös és Zeley főszereplésével zajló "dokumentumhamisítást". Nem a sorok igazsága, hanem a kétségkívül valódi dokumentum útja izgatta Eötvöséket. (Érdekes, a Népszabadság címlapján közzétett, silány nyelvezetű iromány esetében nem volt ennyire finnyás az elnök-főszerkesztő.)

Minek ez a cirkusz? Háborog szószörnyeteg "lelebbezésében" a Népszabadság első embere. A magát ostorcsattogtató porondmesternek képzelő elnök-főszerkesztő azt gondolja, hogy "cirkuszában" akkor és úgy lép fel minden szereplő, amikor és ahogyan a porondmester gondolja. ("Szégyelld magad etikai eljáró tanács! Legközelebb akkor mehetsz ki a manézsból, ha megtanulod, akkor mászhatsz a trapézra, amikor ezt a porondmester is megengedi. Bárki buzdítására ezt nem teheted, értetted?" "Te meg Fidesz, nem szólhatsz hozzá a cirkuszomhoz! A porondról ne is álmodj! Én mondom meg, ki léphet fel cirkuszomban, én vagyok a porondmester!") A közönséggel ugyan akad gond, hiszen a cirkuszi belépőt ő váltja meg, a Népszabadságot is az olvasók, azaz emberek olvassák. Nyilván ezért vágyódik Eötvös (Porondmester) Pál a bűvész szerepére is. Bűvészkedik a szavakkal, dobálózik tanulmányaiból ráragadt jogi fogalmakkal, e-mailekkel, telefonbeszélgetésekkel. Mutatványával megpróbálja a nagyérdeműt elvarázsolni.

Hazug és hiteltelen mondatok leírása helyett illendőbb lett volna hallgatni. Halottak napján pedig talán elgondolkodni azon, hogy mi és miért is történt másfél hónapja, egy akkor néhány napja elhunyt világhírű magyar tudós emlékével. Márai azt írta, hogy az élet értelme az igazság. Mást is írt az egyik legnagyobb magyar író. Például ezt a mondatot is ő vetette papírra: "A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszményt védi, hanem a zsákmányt." A Népszabadságban manapság már szívesen idézik Márait - tízegy-valahány év óta... Ezt a mondatot is citálta a lap egyik vezércikkében a 2002-es parlamenti választások után néhány héttel. Csakhogy csonkán. Az összetett mondat első tagmondata ("A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni,") valahogy lemaradt.

A Népszabadság újságírója, hogy a szerkesztőség ügyvédjének az etikai bizottsághoz írt levelét idézzük, "megvezette" a redakciót. Az pedig, miként a halott tudósnak tulajdonított dokumentumot, a magyar irodalom sok éve elhunyt kiválóságának sorait sem ellenőrizte. Márai Sándor sorainak "meghamisítását" észleltük, de szóvá nem tettük. Kár volt. Erre a figyelmet felhívni, miként a gyalázatos Teller-hamisítványra nem vagyunk "alkalmatlan tárgy". Eötvös (Porondmester) Pál cirkuszára pedig fütyülünk...

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek