Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb MSZP-SZDSZ-vita a fővárosban

A főpolgármestertől kérte szerdai ülésén annak az ellentmondásnak a feloldását a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Bizottsága, miszerint egy téma kapcsán eltérő álláspontot képviselt az előterjesztő Bakonyi Tibor (MSZP) és Atkári János (SZDSZ) főpolgármester-helyettes.


Dátum: 2003-10-29 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:54.629446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista főpolgármester-helyettes ahhoz a Főpolgármesteri Kabinet által támogatott javaslathoz kérte a bizottság egyetértését, hogy a főváros a PHARE-Orpheus pályázaton szerezzen pénzt az V. kerületi Erzsébet tér Bécsi utcai részének és a műjégpályának a rekonstrukciójához.

A szabad demokrata főpolgármester-helyettes helyszíni kiosztású véleményében tudatta a bizottsággal, hogy a főváros hétéves fejlesztési tervében nincs 700 millió forint a pályázathoz szükséges önrészre, valamint annak 25 százalékára, amit a novemberi benyújtáskor kell igazolni.

Hock Zoltán (MDF) alelnök abszurdnak tartotta azt, hogy egy nappal a közgyűlési döntés előtt olyan helyzet alakulhatott ki, amikor az egyik főpolgármester-helyettes szerint nincs, a másik szerint pedig van pénz erre a pályázatra.

Az MDF politikusa példa nélkülien botrányosnak tartja a helyzetet, ami szerinte azt jelzi, hogy megszűnt a párbeszéd, az egyeztetés a várost vezető koalícióban. Különösen furcsának tartotta azt, hogy a Főpolgármesteri Kabinet korábban egyetértett a pályázaton való részvétellel.

Moskovits Péter (MSZP) elnök közölte, hogy az előterjesztés az előírt hivatali pénzügyi, szakmai és jogi koordináció után, a főjegyző ellenjegyzésével került a bizottság elé.

Úgy vélte, hogy nem egyértelmű ez ügyben a kabinet döntése, mivel vannak, akik szerint nem támogatta a testület a pályázat benyújtását. Ilyen előzmények után a pénzügyi főpolgármester-helyettes és a szakügyosztály aláírásával kapott az ülés előtt egy néhány soros levelet a bizottság arról, hogy nincs pénz erre a célra - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek