Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten vendégségben a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadását mutatja be a Vendégségben Budapesten - határon túli magyar színházi estek sorozatban, a társulat elsőként A szabin nők elrablása című darabot játssza csütörtökön, a Thália Színházban.


Dátum: 2002-04-09 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:24:37.010986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Schöntan-Kellér-Szenes-Horváth szerzőnégyes nevével fémjelzett népszerű zenés bohózatot Keresztes Attila rendezésében láthatja a közönség.

Az Így van (ha így tetszik) című előadás pénteken kerül színre a kolozsvári művészek előadásában - Luigi Pirandello drámája volt az utolsó magyar nyelvű rendezése a tavaly nyáron elhunyt világhírű színházművésznek, Vlad Mugurnak.

A vendégjáték záró napján szombaton - két előadáson - Brian Friel: Traslations (Fordítások) című darabjával lép fel a kolozsvári teátrum. Az előadást David Grant rendezte.

A színmű az angol-ír konfliktus ürügyén egyetemes problémákat feszeget, a nyelv, a kultúra beolvadásának veszélyeiről szól. A Traslations című Brian Friel-darabbal vendégszerepelt az Ír Nemzeti Színház tavaly Magyarországon. Az ír társulat Helynevek címmel játszotta októberben a Vígszínházban.

A szervezők a műsorajánlóban kitértek arra is, hogy mindhárom darabban játszik Bogdán Zsolt, akit a közelmúltban tüntettek ki Jászai Mari-díjjal.

Kapcsolódó elemek