Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leváltották a toryk vezérét

Iain Duncan Smith, az ellenzéki brit Konzervatív Párt szerda este leváltott vezére és miniszterelnök-jelöltje a toryk négy éven belül elszenvedett második megsemmisítő választási vereségének "terméke" volt.


Dátum: 2003-10-30 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=16544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:59:57.956065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konzervatívokra a jelenleg is kormányzó baloldali - magát modern szocialistaként meghatározó - Munkáspárt először 1997-ben, majd 2001-ben mért súlyos vereséget.

A tory pártot már a hat és fél évvel ezelőtt első választási katasztrófa után "kompromisszumos" - vagyis politikailag súlytalan - jelölt megválasztásába kényszerítette bele az az akkor már évek óta tartó frakciózás, amelynek szekértáborait a mélyebb európai integrációt zsigerből elvető jobbszárny, illetve az uniós kérdésekben rugalmasabb EU-párti balszárny alkotta. Ebből a birkózásból került ki - John Major kormányfő lemondása után - pártvezérként és miniszterelnök-jelöltként William Hague egykori államminiszter, akiről addig a Whitehall kormánynegyedének legmélyét is ismerő bennfenteseken kívül gyakorlatilag senki nem hallott.

A voksaikat Hague-re adók célja a Major-kormány rendkívüli tekintélyű volt pénzügyminisztere, Kenneth Clarke pártvezérségének megakadályozása volt. Clarke-kal az volt - és most is az - a toryk fő baja, hogy a brit belpolitika egyik legvitatottabb kérdésében, az euró nagy-britanniai meghonosításában gyakorlatilag a kormányzó Munkáspárttal azonos nézeteket vall, vagyis a gazdasági feltételek teljesülése esetén szerinte is csatlakozni kell a valutaunióhoz, feladva a változatlan néven legrégebben forgalomban lévő nyugat-európai valutát, a fontot.

A fiatal és súlytalan Hague azonban - aki olyan nevek után próbált konzervatív miniszterelnök lenni, mint Winston Churchill, Harold Macmillan vagy Margaret Thatcher - 2001 júniusában maga is súlyos választási kudarcba vitte bele a pártot.

Hague utódjaként annak az évnek az őszén került a tory párt élére a most menesztett Iain Duncan Smith, akiről korábban talán még annyian sem hallottak, mint elődjéről. Duncan Smith szintén elsősorban azért lehetett pártvezér, nehogy Clarke legyen az.

Az eddigi konzervatív vezető a megválasztása óta eltelt két évben sem hagyott mély nyomokat maga után. A toryk idei őszi kongresszusa előtt közzétett egyik felmérés azt mutatta: a választók csaknem felének fogalma sem volt arról, ki áll a brit konzervatívok élén. Az átlagon belül a tory-hívők 28 százaléka sem hallott addig Iain Duncan Smithről.

Az ellene szervezkedőknek éppen az volt a fő érvük, hogy Duncan Smith észrevehetetlennek tartott politikai stílusával szerintük a párt esélytelen volt a megtépázottságában is sokkal karizmatikusabbnak látszó munkáspárti miniszterelnökkel, Tony Blairrel szemben a következő választáson.

Duncan Smith helyzetét a vele szembeni politikai ellenérzések mellett alaposan kikezdte egy etikai vizsgálat is, amelyet annak felderítésére indított a minap a parlament illetékes állandó bizottsága, hogy a konzervatív vezető - vezérré választása után - törvényesen alkalmazta-e saját feleségét több mint egy évig tanácsadói állásban, állami apanázsból juttatva neki fizetést. A vádak szerint Betsy Duncan Smith az általa összesen felvett 18 ezer font ellenében nem végzett érdemi munkát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek